Tizenöt százalékos veszteséggel zárta a tavalyi pénzügyi esztendőt az Atari

2010. május 27.
1.6681
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A jelenleg is elszabadult vadként tomboló gazdasági válság szinte a teljes játékipart komolyan érintette.

Bár voltak cégek, akik komoly nyereséget tudtak elkönyvelni a március 31-én lezárult pénzügyi esztendőt követően, a legtöbben sajnos mínuszban végeztek, így például a poraiból nem is olyan régen feltámadt Atari. A vállalat mintegy 15 százalékos bevételkiesést könyvelhetett el a 2010-es pénzügyi évben, ami bár nem egy óriási számadat, így is könnyen megrengetheti a cég jövőbeni terveit.

Az Atari ezáltal közel 24 millió amerikai dollárt bukott el tavaly, ami még így is szerencsésebb a két évvel ezelőtti közel 200 milliós veszteséghez képest, tehát külső szemmel veszteséget könyvelt el a cég, amit ők így mégis egy kicsit pozitívan értékelhetnek, lévén a büdzsé fogyásának mértéke lényegesen lelassult. A 15 százalékos kiesés egyébiránt olyan nagy címek megjelenése mellett történt meg, mint a Ghostbusters: The Video Game, a Backyard Football 2010, a Champions Online, vagy éppen a Star Trek Online. Talán jövőre már pozitívban landol a mérleg nyelve.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja