Tizenhat nap alatt 1 milliárd dollárt hozott konyhára a Modern Warfare 3

2011. december 12.
4.1821
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Cpt_Nihil profilja, adatai
Cpt_Nihil
Az Activision üdvöskje gyors egymásutánban állítgatja fel az újabb és újabb eladási rekordokat, és eközben természetesen egyre csak dagad az otthoni malacpersely.

Azok után, hogy a megannyi impozáns szám mellett a Modern Warfare 3 még a VGA "Legjobb Shooter" díját is a vitrinbe tehette, úgy hiszem, sem az alkotóknak, sem a kiadónak nincs oka szerenykedni, így azt is elnézzük nekik, ha történetesen a szórakoztatás új császárának kiáltják ki remekművüket. Egy csipetnyi túlzás mindig kijár a dobogósnak.

A mai nap derült fény a káprázatos számokra, amelyeket a Call of Duty: Modern Warfare 3 produkált eladásainak hála - amerikai dollárban. 1 milliárd ropogós bankóról beszélünk itten, amelyet a kiadó mindössze 16 nap alatt gereblyézhetett össze, azaz (számításaik szerint) egy nappal előbb, mint az Avatar nagyfilm.

Semmi okunk kételkedni a számokban, hiszen éppen elég játékos akadt már az első napon ahhoz, hogy hazavágják a Call of Duty: Elite szervereit.
12 hozzászólás

skyman

13 éve, 4 hónapja és 25 napja

Cpt_Nihil írta:
A fene a jó dolgotokat! Én csak a képeket szoktam nézni a hírekben, de ti neeeeeeem!! Nektek olvasni is kell, mi?! Kis deviánsok röhögő smiley

(Egyébként köszi, Sky! Javítva kacsintó smiley )
Én is csak a képeket szoktam nézni röhögő smiley
De most éppen véletlen unatkoztam és elolvastam a szöveget is röhögő smiley

válasz erre

BDSAeron

13 éve, 5 hónapja és 2 napja

Nemgyenge, de a Skyrim megverte röhögő smiley Nem tudom de szerintem pofátlanul sokat kérnek ezért a játékért. Tényleg jó de ennyi pénzt nem ér

válasz erre

Johnnnnny

13 éve, 5 hónapja és 2 napja

ezek szerint lesz még mw6 isröhögő smiley

válasz erre

Cpt_Nihil

13 éve, 5 hónapja és 2 napja

skyman írta:
Ne haragudj Nihil, de ebbe a mondatba kimaradt egy "e" betű:
"16 nap alatt gerblyézhetett össze"
A fene a jó dolgotokat! Én csak a képeket szoktam nézni a hírekben, de ti neeeeeeem!! Nektek olvasni is kell, mi?! Kis deviánsok röhögő smiley

(Egyébként köszi, Sky! Javítva kacsintó smiley )

válasz erre

Shade

13 éve, 5 hónapja és 2 napja

skyman írta:
Ne haragudj Nihil, de ebbe a mondatba kimaradt egy "e" betű:
"16 nap alatt gerblyézhetett össze"
Mindig figyelmes vagy. röhögő smiley

válasz erre

skyman

13 éve, 5 hónapja és 2 napja

Ne haragudj Nihil, de ebbe a mondatba kimaradt egy "e" betű:
"16 nap alatt gerblyézhetett össze"

válasz erre

skyman

13 éve, 5 hónapja és 2 napja

Szeretnék Én ott tulaj lenni röhögő smiley

válasz erre

marco

13 éve, 5 hónapja és 3 napja

Én pár év alatt is megelégednék ezzel a szerény összeggel...mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 5 hónapja és 3 napja

Durva!meglepett smiley

válasz erre

Alcatraz

13 éve, 5 hónapja és 3 napja

Nice nem is vártam kevesebbet!

válasz erre

Shade

13 éve, 5 hónapja és 3 napja

Hát ez már kb olyan mint az iphone.

válasz erre

Braddock

13 éve, 5 hónapja és 3 napja

Ennyit tesz a név!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja