The Wheelman: nagyok az elvárások

2008. június 17.
1.8301
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Idén ősszel érkezik köreinkbe a Vin Diesel "főszereplésével" készülő The Wheelman.

Az alkotásról sok szépet és jót írkáltunk már, és továbbra is kitartóan várjuk, hiszen az előző játék is nagyszerű szórakozást nyújtott, amelyikben Diesel bácsi digitális kivetülését terelgethettük (ugye ez volt a Chronicles of Riddick). Most a kiadó (Midway) is kijelentette, hogy sok zöldhasút (avagy eurót) várnak a programtól, és elsősorban az európai eladásokban bíznak.

A Midway szeretné megvetni a lábát istenigazából az öreg kontinensen is, és ebben az úttörő lépésben szánnak központi szerepet a The Wheelmannek. A játék eseményei Barcelonában zajlanak majd a kézenfekvő amerikai metropolisz helyett, ezzel a húzással is azt szeretnék elérni, hogy az európaiak magukénak érezzék az alkotást, és ebből következően áldozzanak is rá.

"Napirendi ponton van az, hogy hogyan növelje a cég az európai piacon lévő tevékenységét" - hangzottak Leonie Manshanden (a Midwaynél ő felel az európai marketingért) szavai. "A The Wheelmanhez hasonló játékoknak, és úgy általában a jó játékoknak, olyan vonzereje van, amelyet mindenhol szeretnek."

Rendesen meg is adják a körítést a játéknak, szó se róla. A TV-s megjelenéseket maga Vin Diesel tervezte, de átélhettünk egy intenzív 3 hónapos kampányt a nyomtatott sajtóban, és voltak különféle rendezvények a média munkatársainak is. "Sokat várunk a The Wheelmantől mind belföldön, mind külföldön. Az összes európai partnerünktől pozitív reakciókat kapunk. Ennek az egyik kulcsa kétségtelenül Vin Diesel személye, aki amellett, hogy jól ért az akció műfajához, még a játékokat is ismeri."
Wheelman.'>
4 hozzászólás

Scal

11 éve, 7 hónapja és 19 napja

én tök jól elvagyok vele, húgomnak vettem meg, de aztán nekem sokkal jobban tetszett, csak az nem tetszik, mikor kiesik a kocsi a játékból a semmibe röhögő smiley

"Behind the wheel"

válasz erre

richie8

11 éve, 7 hónapja és 19 napja

rDAVE írta:
Mivel nagy volt az elvárás, így szándékosan alulteljesítették. röhögő smiley
Erre az üzletpolitikára nem igen érdemes ráhagyatkozni, ha kell a pénz a fejlesztőknek röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

11 éve, 7 hónapja és 19 napja

richie8 írta:
Amilyen nagy volt az elvárás, annyira nem tetszett a játék.
Mivel nagy volt az elvárás, így szándékosan alulteljesítették. röhögő smiley

válasz erre

richie8

11 éve, 7 hónapja és 19 napja

Amilyen nagy volt az elvárás, annyira nem tetszett a játék.

válasz erre
Wheelman
8.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja