The Warriors: Újabb feldolgozást kap az 1979-es kult mozi

2009. február 07.
4.3291
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Paramount Digital Entertainment bejelentette, hogy egy újabb játékadaptációt készítenek az idén 30 éves, The Warriors kult mozi tiszteletére.

A filmet 1979-ben forgatták, Walter Hill rendezésében, és komoly hippi mozgalmak bandaháborúit karolta fel témaként. 2005-ben már a Rockstar megjátékosította az alapművet, de az új adaptáció semmilyen módon sem fog kapcsolódni ahhoz. A fejlesztő szerepét sem ők töltik be ezúttal, a játékot a CTXM fogja összerakni az alapoktól.

Mire számíthatunk? Bunyóra, bunyóra, kemény beszólásokra, agresszióra és még több bunyóra. A The Warriors a filmes alapműből vonultat fel bandákat, akik az utcákon és mindenféle létesítményekben ütköznek meg egymással.

A fejlesztő neve ismerős lehet az Xbox LIVE Arcade címeit preferálók számára, hiszen a Heavy Weapon és a Feeding Frenzy alkotóinak újabb művéről van szó, amely szintén a Microsoft konzol online piacterére tart és valamikor a nyár folyamán lesz először letölthető.

A film harmincadik évfordulója alkalmából képregénysorozat is indul, valamint több, más jellegű, a The Warriors-hoz kapcsolódó termék is felüti a fejét az üzletekben. Ha szeretted például a PlayStation 2-n megjelent, Squaresoft gyöngyszemet, a The Bouncer-t, akkor ezt is kajálni fogod.

Bár hangulatában, környezetében nagyon is eltérő, az utcai ökölharcok a "Kidobók" kalandjait idézik fel bennünk többek között. Érkezése nincs kőbe vésve, a nyár közepe tűnik biztosnak. Ne hagyd ki, óriási feeling, egy feledhetetlen klasszikus újraélesztése.

#tv#


The Warriors: Újabb feldolgozást kap az 1979-es kult mozi - 2. kép


The Warriors: Újabb feldolgozást kap az 1979-es kult mozi - 3. kép


The Warriors: Újabb feldolgozást kap az 1979-es kult mozi - 4. kép

7 hozzászólás

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 15 napja

Vendég írta:
Jobb a Rockstar készétőitől, az első Warriors játék! Nincs értelme ennek, hogy folytassák, főleg ezzel , HÁT EZ MI KÉREM SZÉPEN?!!?!?!!?!?! wtf smileywtf smileywtf smileywtf smileywtf smiley ULTRA MEGA HIPER GAGYI FOSTALICSKA!!!! szomorú smiley
Közel 3 éves játék, mégis mit vársz tőle???

válasz erre

Vendég

13 éve, 9 hónapja és 15 napja

Jobb a Rockstar készétőitől, az első Warriors játék! Nincs értelme ennek, hogy folytassák, főleg ezzel , HÁT EZ MI KÉREM SZÉPEN?!!?!?!!?!?! wtf smileywtf smileywtf smileywtf smileywtf smiley ULTRA MEGA HIPER GAGYI FOSTALICSKA!!!! szomorú smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 5 hónapja és 10 napja

hogy lehet letölt

válasz erre

FutuRetrO

16 éve, 5 hónapja és 13 napja

Vendég írta:
psp-n teljesen hibátlan a játék és itt nem tudom miért, de nagyon gagyinak néz ki. látszik hogy nem a rockstar késziti az x360-ra.
Jómagam sem érzek benne akkora átütő erőt, mint a Rockstar darabjában, nyilván ezért is kerül az online piactérre és nem kap teljes, lemezes megjelenést. Istenem, mekkora cucc volt a Rockstar-féle állatság. röhögő smiley

válasz erre

Vendég

16 éve, 5 hónapja és 13 napja

psp-n teljesen hibátlan a játék és itt nem tudom miért, de nagyon gagyinak néz ki. látszik hogy nem a rockstar késziti az x360-ra.

válasz erre

Vendég

16 éve, 5 hónapja és 25 napja

ÉN VAGYOK HÜJE VAGY EZ TÉLEG ****? XBOX306-OM VAN NEKTEK?

válasz erre

hanyi~

16 éve, 6 hónapja és 6 napja

Az első részt imádtam Xboxon, de ez nem tetszik.... Tiszta Tekken Forcenak néz ki ...szomorú smiley Nem kell...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja