The Sly Cooper Collection: Csak a Sly 3: Honour Among Thieves kap 3D támogatást

2010. június 23.
1.5561
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Sony sokak nagy örömére folytatja azt a God of War-ral megkezdett utat, amelyen haladva az előző konzolgeneráció alkotásait kívánja kollekciókba tömörítve, felturbózott grafikával, és egyéb extrákkal újra megjelentetni.

Bár számtalan sikeresebb sorozat is napvilágot látott a hosszú időt megélt PlayStation 2-re, az illetékesek mégis a The Sly Cooper Collection mellett tették le a voksukat, amely az egyik legjobb mini-játékokkal tűzdelt lopakodós akciója volt a masinának.

A Sony E3-as konferenciáján bejelentett kollekcióról eddig azt tudtuk, hogy a benne helyet kapó három rész mindegyike Move és 3D támogatást kap a feljavított grafika, illetve az egyéb kiváltságok mellett. Friss információink szerint azonban ez nem teljesen igaz, a Sanzaru Games ugyanis bejelentette, hogy a trilógiából kizárólag a Sly 3: Honour Among Thieves támogatja majd a térhatású megjelenést, az is csak azért, mert a Sucker Punch csapata valamikor így tervezte az egész játékot, ám később mégsem így jelent meg. Jó hír, hogy a Move támogatását továbbra is mind a három alkotás élvezi.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profiljaBotyi profilja