The Sims 3: Közel másfél millió eladott példány a megjelenés óta

2009. június 10.
1.7071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ahogyan arra számítani is lehetett már a The Sims 3 bejelentésekor, a megjelenés után elsöprő sikert fog aratni a játék, és ez így is lett.

Bár az Electronic Arts elég rendesen aggódott, amikor idő előtt kikerült a játék a világhálóra, és számtalan játékos ilyen formában is már kíváncsi volt a produktumra, félelmeik nem igazolódtak be, hiszen az életszimulátor harmadik epizódja a múlt héten történő debütálása óta, pontosan egy hét alatt, közel másfél millió eladott példánnyal büszkélkedhet.

Hogy egészen pontosak legyünk, 1,4 milliót emlegetnek a sajtóanyagok, ami rettentően szép teljesítmény, ha pedig ez az intenzitás ilyen erővel zajlik tovább, ki tudja ez a számadat hol fog megállni. Kétségtelen tehát, hogy a The Sims 3 jól sikerült, ezt pedig nem csak az eddig megjelent ismertetők alapján tudhatjuk, hanem az eladási számok is erről árulkodnak. Ha neked még nem figyel a polcodon a játék, akkor olvasd el a róla írt bemutatónkat a Játékőrület rovatban, majd ha megtetszett, irány a legközelebbi játékbolt...

The Sims 3 bejelentésekor, a megjelenés után elsöprő sikert fog aratni a játék, és ez így is lett.'>
nincs még hozzászólás

The Sims 3
12.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profiljaKisember001 profilja