The Scourge Project: Végre megérkezett az első két epizód

2010. április 11.
3.5281
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A Tragnarion Studios üdvöskéjéről, a The Scourge Projectről, legutóbb március elején írtunk, amikor egy gameplay videó mellett sörözgetve emlékeztünk meg a produktumról.

Amely az utóbbi időben rettenetesen jó benyomásokat tevő indie vonalat erősíti, azaz ennek megfelelően dobozos kiadásra egyelőre nem számíthatunk belőle, digitálisra már annál inkább. Ami pedig digitális, az PC-n elsősorban a Steamen bukkan fel, így cseppet sem meglepő, hogy a The Scourge Project iránt érdeklődő játékosoknak is a Valve disztribúciós platformját kell célba venniük. A produktum az epizodikus formában találta meg az üdvözülést, amelyet eddig csak kalandjátékok tudtak sikerre vinni, de hátha ez az alkotás fogja megváltoztatni ezt a szomorú tendenciát.

A Steamen jelenleg az első két epizódot vásárolhatjuk meg egy csomagban, összesen 15 euróért, ám április 15-ig csak 13,49 eurót számláznak ki, tehát az illetékesek már a kezdéskor is akcióval próbálják elkápráztatni a vevőjelölteket. A játékot az Unreal Engine 3 hajtja, így a látvánnyal nem lesz sok problémánk. A játékmenet erősen épít 4 játékos közötti kooperációra, mindegyikük egy egyedi képességekkel felruházott karaktert irányíthat. A fegyverek száma a 9, az ellenségeké meg a sok, így unatkozni esélyünk sem lesz, ha ez mégis megtörténne, akkor vár ránk a multiplayer, ahol meccsenként 16 résztvevő eresztheti ki a gőzt.
1 hozzászólás

Shade

15 éve, 2 hónapja és 4 napja

Ez egész dúrva lehet.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja