The Bourne Conspiracy: Datálva az európai megjelenés

2008. április 03.
2.9521
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Ismét egy mozis megasiker játékadaptációja fogja gazdagítani a konzolos felhozatalt.

Robert Ludlum népszerű kém regényei először a vászonra vándoroltak egy filmes trilógia erejéig, majd a licensz jogok megszerzésével hamarosan formát önt a konzolos változat, természetesen Jason Bourne főszereplésével. A High Moon Studios munkája a végéhez közeledik és már megkapta az európai verzió a végleges megjelenési dátumot is. Lesz időnk felkészülni rá.

A játék, sok másik társával egyetemben, idén júniusban kerül a játékboltok polcaira, egészen pontosan 27.-én. Az ugyan még egy kissé odébb van, de legalább marad időnk jobban összebarátkozni az anyaggal. A játék a pörgős és látványos akcióra építkezik, kemény ökölharcokkal fűszerezve. A más produktumokból átemelt QTE (Quick Time Event) rendszer is helyet kapott a The Bourne Conspiracy-ban, melynek lényege, hogy a megfelelő pillnatban, a megfelelő gombokat kel lenyomni, hogy sikerrel vegyük az adott akadályt.

A fegyveres tűzharcoktól az autós üldözésig mindenből kivehetjük a részünket. Egy tuningolt Mini Cooper repeszt Párizs utcáin, ugye ismerős a szituáció? Akiknek már volt szerencséjük a filmtrilógiához azoknak bizonyára vannak elképzeléseik a játékot illetően. Izgalmas, tömény akció, remélhetőleg a kivitelés szempontját illetően a jobbik fajtából fog kikerülni. Jason Bourne napja a PAL régióban tehát június 27.-e lesz. Ne feledkezzetek meg róla. A játék kizárólag PlayStation 3 és Xbox 360 konzolokra érkezik. Lessetek körbe a képek között, hogy kellő hangulatba jöjjetek.


The Bourne Conspiracy: Datálva az európai megjelenés - 2. kép


The Bourne Conspiracy: Datálva az európai megjelenés - 3. kép


The Bourne Conspiracy: Datálva az európai megjelenés - 4. kép


The Bourne Conspiracy: Datálva az európai megjelenés - 5. kép


The Bourne Conspiracy: Datálva az európai megjelenés - 6. kép


The Bourne Conspiracy: Datálva az európai megjelenés - 7. kép


The Bourne Conspiracy: Datálva az európai megjelenés - 8. kép


The Bourne Conspiracy: Datálva az európai megjelenés - 9. kép


The Bourne Conspiracy: Datálva az európai megjelenés - 10. kép

2 hozzászólás

Braddock

13 éve, 9 hónapja és 23 napja

Elég brutál game lett belölle nem gondoltam volna!

válasz erre

Braddock

13 éve, 9 hónapja és 23 napja

Elég brutál game lett belölle nem gondoltam volna!

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja