Theatre of War II bejelentés

2008. június 08.
2.2321
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
Örömmel tudatom, hogy készülget a Theatre of War második része.

Sokatok bizonyára felteszi magában a kérdést: miért, volt első része is? Őszintén bevallom, ez eddig számomra is kérdéses volt, így kénytelen voltam megpiszkálni a netet, hogy adjon valami érdemleges választ, és szerencsére most sem kellett csalódnom benne. A Theatre of War egy orosz fejlesztésű RTS, amelyben a II. világháború döntő csatáit játszhattuk újra francia, német, lengyel, szovjet, angol és amerikai oldalon az európai hadszíntéren. A játék 2007. áprilisában jelent meg, és átlagosan 70 % körülire értékelték a kritikusok.

A második rész 1943-ben veszi fel az események fonalát. A helyszín Észak-Afrika, időben pedig az El Alamein-i csata (itt verték tönkre a németeket) után járunk. Mindkét oldalon harcba szállhatunk. Vezethetjük a vereségtől megtépázott német erőket, hátha sikerül véghezvinnünk azt, amit Rommel nem tudott 65 évvel ezelőtt. Az amerikai és a brit haderőkkel a célunk pedig az Afrika Korps megállítása és megsemmisítése lesz.

A fejlesztők sok szépet ígérnek, következzék egy rövid lista ezekről:
Felturbózott grafika és hangok
15 küldetés 3 kampányban
Térképszerkesztő
Épületeken belüli harcok
Földi, légi, légvédelmi egységek
Formációk sokasága, fejlesztett MI, fejlesztett sérülésmodell
Számtalan multis lehetőség

A szokásos szavak, ennek ellenére még valami emlékezetes is kisülhet belőle. Megjelenés még idén, egyelőre nem tudni milyen platformokra.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljatotyak profiljaManiac profilja