Theatre of War 3: Korea: Névváltoztatás és csúszás

2010. szeptember 08.
2.6451
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A 1C Company brigádja még idén májusban jelentette számunkra, hogy sok más fejlesztőcsapat mellett ők sem kívánnak már a jövőben második világháborús tematikában gondolkozni a Theatre of War-sorozattal kapcsolatban, inkább a történelem egy olyan viaskodását viszik képernyőre a franchise legújabb darabjában, amit eleddig játék még nem tett meg.

Ez nem más, mint a koreai háború. Bár nehezen, de a történteket feldolgoztuk magunkban, és eredetileg már idén ősszel belekóstolhattunk volna a kelet egyik legérdekesebb csatározásába, ám az illetékesek úgy gondolták, csúsznak egy kicsit a program boltokba kerülésével.

Így a korábban idén őszre tervezett megjelenés immáron csak 2011 első negyedévében lesz esedékes, közelebbi időpontunk azonban nincs a témában. Van azonban egy aprócska névváltoztatás, amit a 1C Company időközben megejtett az alkotással kapcsolatban, lévén a bejelentéskor még a Theatre of War 2: Korea volt a program neve, mára azonban ez egy számjeggyel módosult, és Theatre of War 3: Korea lett a végleges elnevezés, hogy tisztázzuk a címben feltüntetett névváltoztatás mibenlétét is. Az alkotás egyébiránt a fentebb már említett Forgotten War néven is ismert koreai háborút dolgozza fel, méghozzá rögtön két kampány keretein belül. Mindkét történet az 1950-es esztendőben zajlik majd, csak míg egyik az észak-koreai oldalról mutatja be az eseményeket (június 25 - augusztus 20), addig a másik az amerikaiak szemszögéből dolgozza fel a témát (szeptember 15 - október 8).
1 hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja