The Division: a kritikusok sem kezdhetik előbb a harcot

2016. március 03.
3.2501
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Ubisoft munkatársai hivatalos közleményben adták mindenki tudtára, hogy legyünk akár újságírók, akár mezei rajongók, nem kaphatunk korai hozzáférést a The Division-höz.
 

A franciák elmondása szerint ugyanis hiába szeretnék az újságírók előbb kipróbálni a játékot, nem indítják el nekik korábban a szervereket, mert nem tudnák hatékonyan elválasztani egymástól például az előrendelőket és a kritikusokat.

Hogy ez számotokra milyen jelentőséggel bír? Leginkább azzal, hogy hiába is szeretnétek majd játékteszteket olvasni már a megjelenés előtt, erre legkorábban csak valamikor a premiert követően, avagy március 8-a után nyílhat lehetőségetek.

A Ubisoft egyébiránt korábban úgy határozott, hogy az ausztrál premierhez igazítja a szerverek indulását, ami azt jelenti, hogy nálunk már március 7-én délután elérhető lesz a játék.
12 hozzászólás

totyak

5 hónapja, 1 hete

drift3r91 írta:
Játszottál vele? Akkor nem tudod mit beszélsz, ez egy eszméletlen jó MMORPG lett, annak tökéletes és órákra leköt unalmas percek nélkül. Meg minek előre pontozni akit érdekel, kipróbálta, van is pár előrendelő.
Megnyugodhatsz, tökéletesen tudom miről beszélek.
Ha kicsit belegondolsz, fura, hogy minden egyes játéknál megoldható, hogy az újságírók teszteljék, ennél meg valahogy nem. Meg aztán az utóbbi időben nem is brillírozik az Ubisoft sem. Csak össze kell rakni a darabkákat.

válasz erre

drift3r91

5 hónapja, 1 hete

totyak írta:
Szerintem mindenkinek kapásból az jut eszébe, hogy nem akarja az Ubi, hogy kikerüljenek a vacak pontozások. Nekem egyértelműnek tűnik, hogy ez van a háttérben. Másik játékaikkal ugyan hogy tudták elkülöníteni, akit el kellett?
Játszottál vele? Akkor nem tudod mit beszélsz, ez egy eszméletlen jó MMORPG lett, annak tökéletes és órákra leköt unalmas percek nélkül. Meg minek előre pontozni akit érdekel, kipróbálta, van is pár előrendelő.

válasz erre

drift3r91

5 hónapja, 1 hete

Helyes, jól teszik, várjanak csak rá.

válasz erre

totyak

5 hónapja, 1 hete

Szerintem mindenkinek kapásból az jut eszébe, hogy nem akarja az Ubi, hogy kikerüljenek a vacak pontozások. Nekem egyértelműnek tűnik, hogy ez van a háttérben. Másik játékaikkal ugyan hogy tudták elkülöníteni, akit el kellett?

válasz erre

WarriorAutobot

5 hónapja, 1 hete

Remélem nem azért van ez mert rossz lett a játék... csak hogy szívassák a népet.

válasz erre

RyutheStaR

5 hónapja, 1 hete

Félő, hogy nem olyanra sikerült, mint várták...
Egyébként f@szság, hogy nem tudnák megoldani...kíváncsi leszek az első pontokra.

válasz erre

Paint

5 hónapja, 1 hete

Na, ez már rosszul kezdődik..

válasz erre

5t3v3nk3

5 hónapja, 1 hete

marco írta:
Telitalálat.

Az is kérdéses volt egyébként hogy egyáltalán kapjunk-e (mármint a sajtó) tesztpéldányokat.
Azért csak nem.

válasz erre

Imperator

5 hónapja, 1 hete

Na ez érdekes, remélem nem azért döntöttek így, mert rájöttek hogy elbénázták a játékot.

válasz erre

marco

5 hónapja, 1 hete

gokuvsvegita írta:
Vagy lehet nem akarják, hogy előbb kikerüljenek a pontozások, melyek lehet nagyon rosszak lennének, és így nem vennék a játékot.
Telitalálat.

Az is kérdéses volt egyébként hogy egyáltalán kapjunk-e (mármint a sajtó) tesztpéldányokat.

válasz erre

gokuvsvegita

5 hónapja, 1 hete

sarakrael írta:
Lehet valamit el akarnak titkolni, pl hogy nem sokkal több tartalom van a játékban, mint amit a nyílt bétában láttunk.
Vagy lehet nem akarják, hogy előbb kikerüljenek a pontozások, melyek lehet nagyon rosszak lennének, és így nem vennék a játékot.

válasz erre

sarakrael

5 hónapja, 1 hete

Lehet valamit el akarnak titkolni, pl hogy nem sokkal több tartalom van a játékban, mint amit a nyílt bétában láttunk.

válasz erre
The Division
13.999 Ft-tól
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Laci721 profiljagery1113 profilja