Templomban vadászott pokémonokra, öt év börtön várhat rá!

2016. szeptember 05.
3.0631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Ruszlan Szkolovszkij könnyedén mártírrá válhat a jövőben a Pokémon Go-rajongók körében, az ismert orosz blogger ugyanis most rács mögé kerülhet, mert egy ortodox templomban vadászott szörnyetegekre, amiről ráadásul még egy videót is készített.

A blogger végzetét éppen ez jelentette, hiszen emiatt hangsúlyos bizonyítékkal vádolhatják most meg, méghozzá vallásgyalázás vétségével, ami odakint egy igazán súlyos bűncselekménynek tekinthető, pláne úgy, hogy az Orosz Ortodox Egyház vezetői Charlie Hebdo provokatív stílusához hasonlították Ruszlan megnyilvánulását.

Érdekesség, hogy a mindössze 22 esztendős blogger nagyon jól tudta, hogy a tűzzel játszik, hiszen korábban az állami hírcsatornán többször is figyelmeztettek arra, hogy börtönbüntetést is kaphatnak, ha a templomban a Pokémon Go által zsebszörnyekre vadásznak.

Ruszlant így a videó feltöltését követően néhány nappal az orosz rendőrség letartóztatta, és amennyiben sikerül rábizonyítaniuk a vallásgyalázás tényét - ez Oroszországban nem is olyan nehéz -, akkor akár még 5 év börtönbüntetést is kaphat.

Nézd nagyban ezt a videót!



10 hozzászólás

totyak

4 éve, 4 hónapja és 26 napja

Most erre mit lehet mondani, idióta a gyerek. Elmondták, hogy nem szabad, mégis megcsinálta. Tudta, hogy nem szabad, mégis videót készített róla és feltöltötte a netre. Magának kereste a bajt. Meszeljék el a gyökeret, kit izgat? Nem rokonom, barátom, kutyám, macskám.

válasz erre

kpal

4 éve, 5 hónapja

Oroszoknál ez mindennapos.

válasz erre

Marduk

4 éve, 5 hónapja

WillThaWheel írta:
Most már nyugodtan mondhatom, hogy ezek nem normális nyomorékok. Oké, hogy illetlenség, meg nem oda illő meg blabla de BÖRTÖN? Ráadásul 5 év??? Pedofilok, szadisták, szervkereskedők mászkálnak az utcán ezek meg ilyenekkel foglalkoznak, hát BRAVÓ!! AZ ÉV FOGÁSA!!!
Az oroszok eléggé vallási fanatikusok, szóval engem ez nem lep meg.

válasz erre

WillThaWheel

4 éve, 5 hónapja

Most már nyugodtan mondhatom, hogy ezek nem normális nyomorékok. Oké, hogy illetlenség, meg nem oda illő meg blabla de BÖRTÖN? Ráadásul 5 év??? Pedofilok, szadisták, szervkereskedők mászkálnak az utcán ezek meg ilyenekkel foglalkoznak, hát BRAVÓ!! AZ ÉV FOGÁSA!!!

válasz erre

szattila

4 éve, 5 hónapja

Mindennek van határa, megérdemelte most majd a börtönben lesz ideje pokemonra vadászni.

válasz erre

Imperator

4 éve, 5 hónapja

Én nem sajnálom, le is van írva a hírbe, hogy tudta hogy ezzel jár, de ő nagy vagány és nem érdekli. Akkor viselje a következményeket.

válasz erre

WarriorAutobot

4 éve, 5 hónapja és 1 napja

Hát így járt!
Aki hülye az haljon meg!

válasz erre

Eltohn

4 éve, 5 hónapja és 1 napja

Kereste a bajt. Megtalálta.

válasz erre

Marduk

4 éve, 5 hónapja és 1 napja

rDAVE írta:
Hát igen, kell a vallást törvényekkel védeni, hiszen folyamatosan saját magát hazudtolja meg.
Tény, hogy ez már tényleg durva, viszont tényleg illetlenség ilyen helyen ilyet csinálni. Valamilyen szinten megérdemli, valamilyen szinten meg nem. Az oroszok fanatikusak meg hát no, a törvény az törvény.

Én magam nem hiszek a vallásokban, sőt ha hatalmamban lenne, akkor betiltatnám a vallásokat és a templomokat pedig átalakíttatnám bérházakká vagy valamilyen más közjót szolgáló intézményekké...

C

válasz erre

rDAVE

4 éve, 5 hónapja és 1 napja

Hát igen, kell a vallást törvényekkel védeni, hiszen folyamatosan saját magát hazudtolja meg.

válasz erre
Pokémon Go
nincs ár
kövesd a játékot!
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

marco profiljarDAVE profiljaiPet profiljapityuska profiljadarkomen profiljagery1113 profilja