Távozott a Zynga társalapítója

2013. október 20.
1.4511
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
IAppearMissing profilja, adatai
IAppearMissing
A Facebookos közösségi játékokra specializálódott Zynga újabb kulcsemberét vesztette el, ezúttal az egykori társalapító, Justin Waldron távozott a cégtől több mint hat év után.

Legutóbb a cég vezérigazgatója távozott, akit a Microsoft berkeiből ismert Don Mattrick váltott az igazgatói székben. Waldon egy Facebook bejegyzésben búcsúzott egykori munkatársaitól:

Úgy döntöttem ideje továbbállnom, hogy ismét függetlenül nézzek szembe a kihívásokkal. Hat és fél év telt el az első játékunk megjelenése óta, minden pillanat feledhetetlen emlék számomra. Nagy megtiszteltetés volt egy ilyen tehetséges és odaadó csapattal dolgozni. Hálás vagyok, hogy egy nagyszerű cég építésében segédkezhettem.

Waldon volt az egyik utolsó őstag a Zyngánál, távozásának pontos okáról és jövőbeli terveiről egyelőre nem nyilatkozott.
5 hozzászólás

juhaszandor

11 éve, 4 hónapja és 25 napja

totyak írta:
Lehet, hogy léket kapott a csónak? Csak találgatok.
Szerintem igen. Vagy jobb ajánlatot kapott egy másik cégnél.

válasz erre

kpal

11 éve, 4 hónapja és 25 napja

ambicozus ambermosolygó smiley

válasz erre

1000feri

11 éve, 4 hónapja és 26 napja

Adios!

válasz erre

totyak

11 éve, 4 hónapja és 26 napja

Lehet, hogy léket kapott a csónak? Csak találgatok.

válasz erre

csirkee

11 éve, 4 hónapja és 26 napja

előbb utóbb lecserélődnek a vezetők is egy cégnél, meg kell néha újulni, frissülni

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaGargameth profilja