Távozik a Namco Bandai kötelékéből Keita Takahashi, a Katamari megalkotója

2010. szeptember 09.
1.7441
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Keita Takahashi neve elsősorban az érdekes és korántsem szokványos videojátékok szerelmeseinek jelenthet sokat, az úriember ugyanis többek között olyan alkotásokkal alapozta meg hírnevét, mint a címben is megemlített Katamari, vagy éppen a Noby Noby Boy.

Az úriember egy igazán régi vágású, ha úgy tetszik konzervatív fazon, akinek a videojáték fogalma továbbra is a féktelen szórakozást jelenti, és korántsem egy virtuális valóság megteremtését. Fanatizmusa pedig odáig terjedt, hogy Keita teljesen megcsömörlött a játékipartól.

Ennek köszönhetően immáron hivatalos információ, hogy Takahashi elhagyta a Namco Bandai kötelékét, amit azzal indokolt, hogy szerinte totális érdektelenségbe fulladt a teljes játékvilág. Az OPM-nek adott interjúban elmondta, hogy az E3-on látott prezentációk alapján megállapította, hogy sötét jövő vár az iparágra. Számára a 3D-s játékok semmitmondók, a mozgásérzékelős megoldás pedig lejárt lemez, és nem gondolja azt, hogy az ezeket használó alkotások jelentenék a jövőt. Hogy Keita Takahashi hol kíván majd érvényesülni az elkövetkezendő években, azt egyelőre még kérdőjelek övezik.
1 hozzászólás

DNS

14 éve, 9 hónapja és 14 napja

Ki tudja, talán egyszerűen csak nem a kizárólag $$$$$$$-orientált szemlélet, hanem a kreativitás és a valódi értékalkotás híve a bácsi...

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljamarco profilja