Tartalmas trailer vezeti fel a Phoenix Point történetét

2019. november 26.
7.7991
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Nagy fába vágta a fejszéjét Julian Gollop, az XCOM egykori alkotója, aki új csapatával, a Snapshot Games stúdiójával elhatározta, hogy folytatja legendás művének hagyományait, így a Phoenix Point című alkotás ugyanazt az utat követi, mint a legendás körökre osztott stratégia.

Bár utóbbiról az alábbi kedvcsináló alapján nem igazán bizonyosodhatunk meg, azonban így is érdemes megtekinteni, hiszen a kérdéses trailer azt a célt szolgálja, hogy megismertesse velünk a Phoenix Point hátterét, ezáltal azt a globális apokalipszist, aminek részeként az óceánok egy idegen vírussal szennyeződtek, mely mutálódott, és az emberiségre is átterjedt.

Feladatunk tehát adva lesz: egy maroknyi csapat társaságában szálljunk szembe az idegenekkel, illetve a fertőzött emberekkel, kutassuk fel a vírus forrását, és próbáljunk megoldást találni a problémára. A Phoenix Point érkezését PC-re, PS4-re és Xbox One-ra várjuk december 4-én.

Nézd nagyban ezt a videót!



Phoenix Point című alkotás ugyanazt az utat követi, mint a legendás körökre osztott stratégia.'>
3 hozzászólás

fighterlaci

4 éve, 8 hónapja és 16 napja

Jó lesz ez, legalábbis a látványvilág nekem adja!

válasz erre

bekecs

4 éve, 8 hónapja és 16 napja

Egyre várósabb nálam.

válasz erre

VaPe

4 éve, 8 hónapja és 16 napja

Ha ezt a környezetet sikerül átültetni, akkor legalább az már biztosan jó lesz! mosolygó smiley

válasz erre
Phoenix Point
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
Dav2377 profiljamarco profiljaBotyi profilja