Társasjáték lesz a Sniper Elite-ből

2020. augusztus 11.
4.1281
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Mára már számos remek franchise tudhat magáénak valamiféle társasjáték-adaptációt, amik között vannak igazán igényes és kevésbé minőségi darabok is, azonban hogy a Sniper Elite társasjáték melyik oldalt fogja képviselni, az még kérdőjel.

Merthogy bizony ez alapján is formálódik az adaptáció. A játék lényege, hogy az egyik résztvevő alakítja a mesterlövészt, aki a többiekre vadászik, míg ellenfelei német katonákként tevékenykednek, céljuk pedig a bázis megóvása. Az előzetes információk alapján egyedül is lehet majd játszani.

Alapjáraton 40 fontba, azaz kb. 15 ezer forintba kerül a pakk, míg a Specialist Add-on Kit már 60 fontot, azaz 23 ezer forintot kóstál, az Eagle's Nest expanzióval megspékelt kiadvány pedig 80 fontot, ergo több mint 30 ezer forintot kér. Egyébként aki legalább 60 fontos kiadást vesz, az kap egy kis szobrot is, ami egy hímvesszőn lőtt Adolf Hitlert ábrázol. Igen, jól olvastad.

Nézd nagyban ezt a videót!



3 hozzászólás

Patrik94

4 éve, 1 napja

Hát ez igen fura elképzelés. meglepett smiley

válasz erre

Mordorer

4 éve, 1 napja

Ejha. röhögő smiley Semmi értelme.

válasz erre

muki

4 éve, 1 napja

Öööööööööö okkkkéééééééé..... meglepett smiley

válasz erre
Sniper Elite 4
15.490 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja