Találkozz te is a magyar játékfejlesztés legendáival!

2018. szeptember 02.
4.9911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
WickedSick profilja, adatai
WickedSick
Valószínűleg sokatok nosztalgiával tekint vissza arra a korra, mikor még a magyar játékfejlesztők munkáját a komplett gaming szcéna árgus szemekkel leste, aki szeretne kicsit visszautazni az időben ebbe az érába, annak remek hírünk van.

Szeptember 4-én a Vault 51 Gamer Bar-ban rendezik meg a Vakondok 4 - Végigjátszás című dokumentumfilm első közönségtalálkozóját, ahol olyan legendás magyar játékok fejlesztőivel is találkozhatnak majd az érdeklődök, mint például a Sega által kiadott Ecco the Dolphin, vagy a The Lost World: Jurassic Park.

A program kedden 18:00-kor kezdődik a Vakondok 4 vetítésével, amit kötetlen beszélgetés követ Matusik Szilárddal, a film rendezőjével, Szenttornyai Lászlóval, az Ecco the Dolphin fejlesztésének vezetőjével, és további, a filmben is megszólaló fejlesztőkkel.

A beszélgetés után retro videojátékos ajándékok kerülnek kisorsolásra a jelenlévők között, melyek zászlóshajója egy többek által dedikált, eredeti Eureka! C64-es játék lesz, illetve a bár különböző helyiségeiben C64 gépek várják majd a játékos kedvűeket, amiken a kor nagy játékai lesznek szabadon kipróbálhatóak.
5 hozzászólás

totyak

6 éve, 1 hónapja és 11 napja

Megnéztem anno a filmet és mit mondjak, nekem nagyon tetszett, rengeteg új infóval lettem gazdagabb, mert semmit nem tudtam azokról az időkről, illetve, hogy mekkora játékfejlesztői nagyhatalom volt az ország.

válasz erre

Patrik94

6 éve, 1 hónapja és 11 napja

Nehogy már kihagyjam! mosolygó smiley

válasz erre

muki

6 éve, 1 hónapja és 11 napja

Ez nagyon király program! meglepett smiley

válasz erre

Tommy

6 éve, 1 hónapja és 11 napja

Nagyszerű program, nincs is messze nekem, úgyhogy go! mosolygó smiley

válasz erre

VaPe

6 éve, 1 hónapja és 11 napja

Ez *****jó! meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljamarco profilja