Szupergyorsan tölthető nano-kondenzátorokra épülő elemek

2006. június 12.
1.7421
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A mai felgyorsult világban néhány órás töltési idő is hosszúnak tűnik, így amerikai egyetemi kutatók olyan naontechnológiára épülő akkukat fejlesztettek ki, melyek szinte azonnal felveszik töltésüket.

A megoldás egy korántsem ma született technológiára épül. Az új akkuk kondenzátorokra épülnek. Az elektronikában évtizedek óta használt alkatrész viszonylag rövid töltési idő alatt képes felvenni a töltést, majd pillanatok alatt kisüthető. A gond eddig egyrészt a folyamat szabályozása volt, másrészt a kisülések egyenletessé tétele, nem is beszélve a kondenzátorok méretéről.

A fokozatos kisütés egyenletes áramot biztosíthat, ám ennek feltétele nagyon nagy számú kondenzátor alkalmazása egyetlen elemben. Az itt alkalmazott technológia az emberi hajszálnál 30 ezerszer kisebb részegységekkel dolgozik, így képes megfelelő mennyiségű kondenzátort egy hagyományos akku térfogatába elhelyezni. A tesztelés folyik, és a megoldást a környezetvédők is üdvözlik, mivel a korábbi savas eljárást nélkülözve oldaná meg az emberiség egyre növekvő akkuszükségletét.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
muki profiljaGargameth profiljaBotyi profilja