Szuper olcsó lehet a Jide Ultra Remix táblagép

2015. március 21.
1.6901
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az olcsó táblagépek mezőnyében mostanság a Windows-t futtató gépeket szokás emlegetni, hamarosan azonban egy komoly válasz érkezhet az androidos mezőnyből, az újdonság pedig ígéretesnek tűnik.

A jó néhány korábbi Google alkalmazottat is felvonultató Jide ugyanis nemrég jelentette be, hogy Jide Ultra Remix néven hamarosan megpróbálják a közösségi finanszírozásnak köszönhetően elkészíteni új táblagépüket, melyet állítólag már 40 dollártól (11 200 Ft) meg lehet majd vásárolni. Persze ez az opció vélhetően azok számára lesz elérhető, akik a március 25-én indításra kerülő kampány első támogatói között lesznek, de ettől függetlenül a végső ár sem lehet túl magas.

Szuper olcsó lehet a Jide Ultra Remix táblagép - 2. kép

Maga a táblagép egyébként 11.6 hüvelykes Full HD kijelzővel érkezik, amihez az Android alapokra építkező Remix OS remek társ, hiszen kifejezetten arra lett megtervezve, hogy ekkora képernyőn optimálisan fussanak az alkalmazások és lehessen a géppel dolgozni is. A rendszert egy NVIDIA Tegra 4-es chip és 2GB memória hajtja, ami a mai napig erős párosnak számít, pláne ilyen ár mellett. További érdekesség, hogy minden táblagép mellé jár egy billentyűzet is, az akkumulátor pedig 8,100mAh-es, ami szintén impozáns.
6 hozzászólás

ENCELADUS

9 éve, 10 hónapja és 12 napja

Biztosan lesz valami huncutság

válasz erre

totyak

9 éve, 10 hónapja és 12 napja

A hardver szerintem már elegendő, hogy normálisan fusson rajta a droid. Főleg, hogy valami átalakított változat lesz rajta, talán optimalizálták kicsit a készülékhez. Az ára iszonyat jó, bár nyilván nálunk duplája lesz kb., de még úgy is simán megéri. Most a legolcsóbb droid tabok 14-15 ezerbe kerülnek, de azok meg sem közelítik ezt a szintet. Az más kérdés, hogy 20 körül tényleg kapni lehet már Win tabot is. Egy összehasonlítás jó lenne ezzel összemérve. A Win szimpatikusabb, de a droid meg sokkal nyitottabb rendszer.

válasz erre

kylx

9 éve, 10 hónapja és 13 napja

ha ez igaz, kettöt is veszek röhögő smiley

válasz erre

Ronalddo

9 éve, 10 hónapja és 13 napja

Ez nekem gyanúsan olcsó de bár igaz lenne! mosolygó smiley

válasz erre

kpal

9 éve, 10 hónapja és 13 napja

Még jobban hiszek egy Win többletben 40-50e Ft körül.

válasz erre

WillThaWheel

9 éve, 10 hónapja és 13 napja

Jó ez, hogy olcsóbb, lehet többen veszik így..

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profilja