Sztori trailert kapott az Injustice 2

2017. január 17.
3.5541
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Jól tippeltünk, amikor a Netherrealm Studios korábbi teaselése után arra gondoltunk, hogy a mai napon egy sztori trailert kaphat az Injustice 2, lévén így is történt, ezáltal most alaposabban belevethetjük magunkat a DC univerzumra koncentráló bunyós játék cselekményébe.

A mintegy 3 perces előzetes során kiderül, hogy az első rész folytatásának örülhetnek majd a rajongók, amelyben Batman és szövetségesei oldalán egy minden eddiginél izgalmasabb sztorit élhetünk majd át, hiszen azzal még messze nem ért véget semmi sem, hogy a Denevérember az előző részben megtörte a Superman rezsimet. Sőt, most a DC hőseinek egy vadonatúj fenyegetéssel kell szembenéznie!

A trailerből kiderül, hogy az Injustice 2 az izgalmas történet mellett egy halom új karaktert is magával hoz majd, ennek megfelelően Supergirl és Robin mellett a másik oldalon Bane, Poison Ivy, sőt egy minden eddiginél veszélyesebb ellenfélként még Brainiac is felbukkan.

Nézd nagyban ezt a videót!



a mai napon egy sztori trailert kaphat az Injustice 2, lévén így is történt, ezáltal most alaposabban belevethetjük magunkat a DC univerzumra koncentráló bunyós játék cselekményébe.'>
7 hozzászólás

RyutheStaR

7 éve, 9 hónapja és 23 napja

Annyira nem is rossz, talán majd megveszem, talán. röhögő smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 9 hónapja és 23 napja

Imperator írta:
Mint ahogy majdnem minden második képregényben, rajzfilmben...
Akkor azokkal is megvan a párhuzam röhögő smiley

válasz erre

Imperator

7 éve, 9 hónapja és 23 napja

totyak írta:
Úgy értettem, hogy a DC-s hősök verik egymást a filmben is, tehát megvan a párhuzam.
Mint ahogy majdnem minden második képregényben, rajzfilmben...

válasz erre

totyak

7 éve, 9 hónapja és 23 napja

wegh írta:
Hát ebben is harcolnak, meg abban is. Ennyiben kimerül a hasonlóság röhögő smiley
Úgy értettem, hogy a DC-s hősök verik egymást a filmben is, tehát megvan a párhuzam.

válasz erre

wegh

7 éve, 9 hónapja és 23 napja

totyak írta:
Erősen kapcsolódik a filmhez is, ahogy látom, ott is nagy volt a küzdelem.
Hát ebben is harcolnak, meg abban is. Ennyiben kimerül a hasonlóság röhögő smiley

válasz erre

totyak

7 éve, 9 hónapja és 23 napja

Erősen kapcsolódik a filmhez is, ahogy látom, ott is nagy volt a küzdelem.

válasz erre

Ronalddo

7 éve, 9 hónapja és 23 napja

De durva hangulata van!!! meglepett smiley

válasz erre
Injustice 2
17.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja