Szórakoztatásra termett az iBuyPower SBX Entertainment System

2014. október 10.
1.8281
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az iBuyPower kapcsán leginkább a brutális asztali és hordozható számítógépek juthatnak eszünkbe, azonban a CES 2014-en látott Steam Machine őrületből ők is kivették a részüket, hiszen jó néhány dolgot megszellőztettek az iBuyPower SBX Steam Machine kapcsán.

Azóta sokan várták, hogy a korrekt árazással érkező újdonság felkerüljön a boltok polcaira, ennek tényét pedig nemrég a gyártó hivatalos közleményben tudatta. A Steam Machine elnevezés háttérbe szorult, így hivatalosan iBuyPower SBX Entertainment System-nek hívhatjuk az újdonságot.

A névadás kapcsán a gyártó kiemelte, hogy a gép célja nem más, mint a szórakoztatás. Legyen az játék, film, vagy zene, az SBX a nappali szórakoztatóközpontja lesz. A hardverek terén továbbra is az AMD által kínált processzorok és grafikus megoldások közül lehet majd válogatni, valamint az alapmodellt kivéve minden géphez jár majd egy Xbox 360-as kontroller is. A legolcsóbb modellért 399 dollárt (96 500 Ft) kér a gyártó, de természetesen ennél sokkal feljebb is mehetünk.
iBuyPower SBX Steam Machine kapcsán.'>
2 hozzászólás

totyak

10 éve, 3 hónapja és 12 napja

Miért X360 vezérlő jár hozzá, miért nem a Valve féle?

válasz erre

kpal

10 éve, 3 hónapja és 13 napja

Mint egy VIDEO meglepett smileyröhögő smiley

válasz erre
 

kapcsolódó hírek, cikkek

Nincsenek kapcsolódó cikkek.

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja