Szimplán Xbox névre hallgat majd az Xbox 720?

2012. november 19.
2.7351
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Az Xbox World magazin legutóbbi lapszáma néhány friss információt, pontosabban egyelőre még csak pletykát közölt velünk a legújabb Xbox konzolról, amely állításuk szerint nem a korában pletykált Xbox 720 névre hallgat majd, hanem egyszerűen csak Xbox-ként kerül be a köztudatba.

A lap munkatársai szerint a masinát a jövő júniusi E3 kiállításon fogja bemutatni a Microsoft, méghozzá beépített Kinect 2.0 szenzorral, Blu-ray olvasóval, egy innovatív kontrollerrel, valamint egy AR szemüveggel.

A hírek szerint a gépezetet egy négymagos CPU hajtja majd meg, és 8 GB RAM-mal lesz felszerelve, ami igencsak kellemes mennyiségnek tekinthető a jelenlegi generációhoz képest. Ha előbb nem is, a jövő évi E3-on kiderül, hogy igazak voltak-e a fentiek!
13 hozzászólás

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 22 napja

Ha jó tudom Durango projekt néven említették már korában is. Az meg hogy "720" nem lesz a nevében, bárkivel, bármibe fogadnék. Mivel az a HD Ready re utalna. Ilyen blamát az MS nem hinném hogy elkövet.
Számomra a Blue-Ray is kérdéses. Ha megéri az "ellenségnek" licenc díjat fizetni, lehet bevállalják. Bár ez szokatlan lenne az Mstol. Ugyanakkor optikai adattár tényleg nem jöhetne más szóba. Viszont ha valakik képesek új/egyedi szabványt bevezetni, azok pont ők.

válasz erre

marco

12 éve, 4 hónapja és 23 napja

Ryo san írta:
Röhejes pletyka,és lehet hogy a gép is az lesz! kacsintó smiley
Szerintem nem annyira röhejes, simán elképzelhető. Nagyon abba az irányba mennek, mindent egyszerűsítenek amennyire csak lehet.

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 23 napja

rDAVE írta:
Csak ha az MS megörült. röhögő smiley 3 magot és 512 RAM-ot 4 mag váltana 8GB RAM-mal? Áh, akkor már inkább 6 mag és 4 GB RAM.
ez nem muskatli lada, hogy ket pirosat meg harom rozsaszint tegyel bele... Bar gondolom kertesznek sem lennel jo mosolygó smiley

válasz erre

Ryo san

12 éve, 4 hónapja és 23 napja

Röhejes pletyka,és lehet hogy a gép is az lesz! kacsintó smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 4 hónapja és 23 napja

Vendég írta:
Csak 4 mag? meglepett smiley
Csak ha az MS megörült. röhögő smiley 3 magot és 512 RAM-ot 4 mag váltana 8GB RAM-mal? Áh, akkor már inkább 6 mag és 4 GB RAM.

válasz erre

Raiden

12 éve, 4 hónapja és 23 napja

Vendég írta:
Csak 4 mag? meglepett smiley
Időzített öngyilkosság.Hacsak....kacsintó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 23 napja

Csak 4 mag? meglepett smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 4 hónapja és 23 napja

Ha én csinálnám 2x4 magos proci 32GB RAM.No,az már mutatna...röhögő smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 4 hónapja és 23 napja

+1 mag elég lenne? Főleg, hogy még vagy egy év mire kijön.
Egyébként Xbox simán? Ne légy már idióta MS... röhögő smiley A Sony meg hozza ki megint a PlayStation-t.

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 23 napja

Na igen a M$ mostanában nagyon egyszerűsít. Lehet, épp ez lesz a veszte...

válasz erre

Raiden

12 éve, 4 hónapja és 24 napja

Én adtam volna fantázia nevet pl:XBOX-Innova vagy valami fantáziadúsabb.

válasz erre

Vendég

12 éve, 4 hónapja és 24 napja

Simán el tudom képzelni.

válasz erre
12a(z) 2 -ből
 
legutóbbi hozzászólások
 
Maniac profiljaXTomiX0029 profiljamarco profilja