Szeptemberben jelenhet meg PlayStation Vitára az Earth Defense Force 2017

2012. június 28.
1.4961
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Enyhén lepődött meg a világ, amikor a Sony megerősítette, hogy a Sandlot által fejlesztett és annak idején - egészen pontosan 2007-ben - kizárólag Xbox 360-ra megjelent Earth Defense Force 2017 című videojátékot PlayStation Vitára is leszállítják majd.

Az okokról és egyebekről az illetékesek nem jelentettek számunkra, így a mai napig sem tudjuk, hogy miért éppen ezt a kissé középszerű hátsó nézetes akciójátékot szeretnék leszállítani a Sony legújabb hordozható konzoljára, annak ellenére is, hogy a sorozat - főleg Japánban - igencsak nagy népszerűségnek örvend.

Éppen utóbbi miatt az Earth Defense Force 2017 elsősorban a keleti szigetországban fog megjelenni, de szeptember magasságában várhatóan a nyugati partokat is eléri a játék, méghozzá az eredeti 2007-es alapjátékhoz képest ad hoc és online többjátékos móddal egyetemben.

A hivatalos közlemény értelmében a megjelenési dátum szeptember 27-én lesz esedékes, de, hogy ez most melyik régióra vagy milyen formában értendő, azt egyelőre sajnos még mi sem tudjuk, ezért várjuk a további megerősítéseket.
3 hozzászólás

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 1 napja

Az edf baromi jó cucc, kár hogy retegjatek.Az erintokepernyos kinlodasoktol meg mentsen meg minket a jó isten.

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 1 napja

Szerintem azért hozzák ki rá mert azért viszonylag látványos és ha kihasználja a Vita irányítási lehetőségeit akkor nagyon jó lehet a végeredmény!

válasz erre

Vendég

12 éve, 10 hónapja és 1 napja

Baromi jo!

válasz erre
Earth Defense Force 2025
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja