Szemrevaló gyűjtői kiadást kap a Tales of Symphonia Chronicles nyugati változata

2013. október 14.
1.6601
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Namco Bandai csapata a hétvégi New York Comic Con keretein belül erősítette meg, hogy a Tales of Symphonia Chronicles 2014-es nyugati változata egy különleges gyűjtői kiadásban éri majd el az európai és az amerikai boltok polcait.

A Lalabit Market Edition névre keresztelt speciális csomag javarészt teljesen megegyezik azzal a kiadással, ami korábban Japánban is megjelent, így ott öt figura mellett egy regény, és egy sajátos gyűjtői doboz járt a rajongóknak.

Ezzel szemben a nyugati régiónak szánt Tales of Symphonia Chronicles - Lalabit Market Editionben csak négy figura kap helyet, méghozzá a regény társaságában, de mellettük a játék zenéi is megtalálhatók lesznek a pakkban, természetesen egy külön korongon.

Sajnos a kiadványról egyelőre még nem kaptunk egyetlen képet sem, de addig vegyétek szemügyre a japán változatot, hiszen a hozzánk érkező verzió sem különbözhet ettől túlzottan.

Szemrevaló gyűjtői kiadást kap a Tales of Symphonia Chronicles nyugati változata - 2. kép

Tales of Symphonia Chronicles 2014-es nyugati változata egy különleges gyűjtői kiadásban éri majd el az európai és az amerikai boltok polcait.'>
3 hozzászólás

kpal

11 éve, 5 hónapja és 4 napja

ilyet kell tenni a Kiderbe ,sokkal jobb ,nem olyan sablonos mosolygó smiley

válasz erre

juhaszandor

11 éve, 5 hónapja és 4 napja

Jó ez a Tales széria röhögő smiley Egyszer muszáj lesz nyomni vele röhögő smiley Bár asszem eléggé ps exkluzívak röhögő smiley

válasz erre

totyak

11 éve, 5 hónapja és 4 napja

Jók ezek a figurák, aranyosak. A játékot nem ismerem, de jól néz ki a pakk.

válasz erre
Tales of Symphonia Chronicles
nincs ár
kövesd a játékot!
 
Minden hír, videó és cikk
Comic Con 2013
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaGargameth profilja