Száznál is több kombót hívhatunk majd elő a Project X Zone harcrendszeréből

2012. szeptember 26.
1.6171
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Habár a Project X Zone - amely várhatóan a nyugati régiókat sem fogja elkerülni - egy taktikai szerepjátéknak ígérkezik a stílusa szerint, de a Namco Bandai, a Sega és a Capcom kollaborációjában készülődő alkotás várhatóan egy rendkívül komplex harcrendszerrel is rendelkezni fog.

Ennek köszönhetően lapértesülések szerint - a TGS 2012-ről származó információk alapján - száznál is több kombót és mozdulatot hívhatunk majd elő a csatázások közben, amelyek rendkívül intenzívek és egyben látványosak is lesznek.

A játékról sajnos a Tokyo Game Show-s konferencia ellenére sem tudtunk meg túl sok mindent, de a Siliconera szerint a harcok erősen hasonlítani fognak majd az árkád verekedős játékok szisztémájára, így választhatunk egy pár harcost, akik közül egyet küldhetünk a csatamezőre, a másik pedig a támogató karakter lesz.

A Project X Zone a tervek szerint kizárólag Nintendo 3DS-re fog megjelenni, Japánban már október magasságában, a nyugati régiókban pedig majd valamikor jövőre.
Project X Zone - amely várhatóan a nyugati régiókat sem fogja elkerülni - egy taktikai szerepjátéknak ígérkezik a stílusa szerint, de a Namco Bandai, a Sega és a Capcom kollaborációjában készülődő alkotás várhatóan egy rendkívül komplex harcrendszerrel is rendelkezni fog.'>
2 hozzászólás

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 1 napja

Az fincsiiiii!mosolygó smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 6 hónapja és 1 napja

Jól hangzk. Nagyon jól!mosolygó smiley

válasz erre
Project X Zone
nincs ár
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja