Súlyos hiba az nVidia 196.75-ös WHQL illesztőprogramban

2010. március 07.
2.7091
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A napokban érkezett, több forrásból megerősített hírek szerint az nVidia legutóbb kiadott, 196.75-ös verziószámot viselő WHQL grafikus illesztőprogramja sajnos nem mentes a hibától, ugyanis több nVidia videokártya tulajdonos beszámolója alapján az előbb említett driver használatakor erős túlmelegedés lépett fel a rendszerükben.

Az érintett felhasználók visszajelzése szerint a számítógépük játék közben eleinte belassult, majd egy idő után teljesen kifagyott.

A hibajelenség nem csak az olyan nagy erőforrásigényű játékoknál jelentkezik, mint például a Crysis, hanem a szerényebb konfigurációt követelő World of Warcraft futtatásakor is fennáll a probléma. Az esetek nagy részében a felhasználók videokártyájának grafikus feldolgozója nem kevesebb, mint 104 Celsius-fokos hőmérsékletre forrósodott. A hiba valószínűleg a hűtőventilátor vezérlésénél van, ugyanis a GeForce gyorsítókártya tulajdonosok elmondása szerint játék közben a ventilátor forgása lelassult, illetve több esetben teljesen le is állt, és ez idézte elő a drasztikus túlmelegedést. Külföldi források beszámolója alapján már súlyosabb károk is keletkeztek, ugyanis az illesztőprogram hibája miatt pár grafikus gyorsító annyira túlforrósodott, hogy teljesen üzemképtelenné vált.

Az nVidia nyilatkozata szerint megkezdődött a hibaforrás felkutatása, és a frissítés elkészültéig a korábbi, 196.21-es verziószámmal ellátott WHQL driver használatát javasolják a felhasználóknak, ami az alábbi linkre kattintva tölthető le.

nVidia 196.21 WHQL illesztőprogram letöltése
9 hozzászólás

richie8

11 éve, 7 hónapja és 3 napja

Nem kaptam volna szívbajt ha egy izzasztó crysis közben megáll a ventilátor a VGA-n röhögő smiley Sajnálom akit megkárosított ez a hiba, itt lejjebb pl. a 9800gx2 nagyon erős VGA, és alapjáraton is nagyon melegszik, hát még most ennek köszönhetően wtf smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 4 hónapja

Most gondolhatjátok milyen kártyát fogok venni. Amúgy is ár érték arányban sokkal jobb az ATI.menő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 4 hónapja

Biztos lehetsz benne hogy nem kapunk kártérítést. Nekem egy 9800gx2-esem égett le ez miatt. meglepődött smiley

válasz erre

Shade

15 éve, 4 hónapja és 3 napja

Hori a (hun) írta:
Nekem melegíti a lábamat a gép amikor játszomröhögő smiley De már volt 14 óra egyhuzamban Sof3-mal (kicsit izmosabb grafika mint cod4 viszonyítási alapnak) és nem volt semmi bajom Gigabyte vidikarival. Simán bírta.
Nem a karikal van a baj hanem az új nvidia driverrel. röhögő smiley Nyilván nem az van fent neked.

válasz erre

Hori a (hun)

15 éve, 4 hónapja és 3 napja

Nekem melegíti a lábamat a gép amikor játszomröhögő smiley De már volt 14 óra egyhuzamban Sof3-mal (kicsit izmosabb grafika mint cod4 viszonyítási alapnak) és nem volt semmi bajom Gigabyte vidikarival. Simán bírta.

válasz erre

skyman

15 éve, 4 hónapja és 3 napja

biztos örültem volna ha én is tapasztalom ezt a hibát.
És az illetett személyek kapnak kártérítést ha mondjuk a videokarijuk szétbarmolt még vmit a gépben?

válasz erre

Vendég

15 éve, 4 hónapja és 4 napja

Bravó gyerekek!

válasz erre

marco

15 éve, 4 hónapja és 4 napja

Hajrá windóz!röhögő smiley

válasz erre

Kitta

15 éve, 4 hónapja és 4 napja

Ez nagyon durva! Mit sem sejtve játszol, egyszer csak kigyullad a gép melletted! Pazar! meglepődött smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja