Stratégiai kooperáció köttetett a Wargaming.net és a Revell között

2011. augusztus 15.
2.1441
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A szerkesztőségünkkel is kiváló kapcsolatot ápoló Wargaming.net csapatának legfrissebb sajtóközleménye szerint a csapat stratégiai kooperálásba kezdett a műanyag maketteket gyártó Revell céggel, akik a jövőben egymás munkáját igyekeznek segíteni.

A modellekért és összerakható makettekért rajongók előtt minden bizonnyal ismerősen cseng a Revell név, hiszen évtizedek óta meghatározó cég a piacon, a Wargaming.nettel kötött paktumnak köszönhetően pedig most néhány videojáték-fanatikust is meghódíthatnak maguknak, de a tézis fordítva is igaz.

Amint ugyanis a hivatalos sajtóanyagból megtudtuk, a kooperáció azért jött létre, hogy a Revell lemintázza és akár különböző csomagokat létrehozva árusítsa azokat a modelleket, amelyeket a játékosok a World of Tanks betöltését követően is láthatnak, illetve vezethetnek is. A fáma egyelőre csak összerakható és festést igénylő műanyag makettekről szólt, azonban nem zárható ki, hogy a későbbiekben kész modellekkel is előrukkol a Revell, akik évente mintegy 100 új terméket hoznak piacra, így idén most például a World of Tanks készletet.
3 hozzászólás

DNS

13 éve, 8 hónapja és 16 napja

Marketing szempontból sem utolsómosolygó smiley

válasz erre

Vendég

13 éve, 8 hónapja és 16 napja

Zseniális ötlet!

válasz erre

marco

13 éve, 8 hónapja és 16 napja

Ez mekkora!meglepett smiley Nagyon nagy ötlet!mosolygó smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja