Strapabíró számítógépházzal jelentkezett az Antec

2013. január 12.
1.7071
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
RED profilja, adatai
RED
A CES 2013 rendezvényen az Antec meglehetősen érdekes újdonsággal rukkolt elő, ugyanis bemutatta a legfrissebb fejlesztésű, strapabíró számítógépházát.

Az Antec GX700-as típusjelzéssel ellátott termék alighanem azzal érdemelte ki a strapabíró jelzőt, hogy előlapjának nagy része acélból készült, a négy darab 5,25 inches meghajtórekeszt pedig masszív ajtók mögé rejtették a tervezők. Az 500 X 200 X 450 milliméteres és 6,3 kilogrammos ház a legelterjedtebb formátumú alaplapokat képes fogadni, pontosabban az ATX, a microATX és a Mini-ITX kialakítású modellek beépítése támogatott.

Ahogy azt már a komolyabb felépítésű számítógépházaktól megszokhattuk, természetesen ez esetben is lehetőség van kibővíteni a gyárilag alkalmazott hűtési megoldást, így az sem lehet meglepő, hogy a vízhűtéses rendszerek beépítése is minden gond nélkül megoldható.

A fent már említett négy darab 5,25 inches tárolóhelyet a tervezők kiegészítették még öt darab 3,5 inches rekesszel is, amik akár a 2,5 inches merevlemezeket és SSD tárolókat is képesek fogadni. A felső részen kialakított I/O panelen az audiorendszer már megszokott fejhallgató és mikrofon kivezetése mellett helyet kapott még két darab USB 2.0, illetve két darab USB 3.0 csatlakozó is. Az új Antec GX700 várható megjelenési idejéről és áráról egyelőre nem érkezett információ.
6 hozzászólás

Vendég

12 éve, 2 hónapja és 4 napja

rDAVE írta:
De abban az időben több anyag volt a gépházakban. mosolygó smiley
Jah jó kis környezetpusztító ****ok...wtf smiley

válasz erre

rDAVE

12 éve, 2 hónapja és 4 napja

Raiden írta:
Win 95-höz kellett volna ez a kaszni,elkéstetek basszátok..röhögő smileyröhögő smiley
De abban az időben több anyag volt a gépházakban. mosolygó smiley

válasz erre

Raiden

12 éve, 2 hónapja és 4 napja

Win 95-höz kellett volna ez a kaszni,elkéstetek basszátok..röhögő smileyröhögő smiley

válasz erre

Marduk

12 éve, 2 hónapja és 4 napja

marco írta:
Minek a strapabírás neki?meglepett smiley Magaddal úgysem viszed lanpartyra ahol szétrúgja a sok betépett cimbi mert rohadt nehéz.röhögő smiley

Az ár kb 23 ezer forint.
De lehet egy idegbeteg barátod vagy barátnőd, aki bekattan egy játék miatt, és szét akarja zúzni a gépet röhögő smiley Lásd az Xboxos esetet röhögő smiley

válasz erre

marco

12 éve, 2 hónapja és 4 napja

Minek a strapabírás neki?meglepett smiley Magaddal úgysem viszed lanpartyra ahol szétrúgja a sok betépett cimbi mert rohadt nehéz.röhögő smiley

Az ár kb 23 ezer forint.

válasz erre

[Tiltott felhasználó!]

12 éve, 2 hónapja és 4 napja

[Tiltott felhasználó!]

 
Minden hír, videó és cikk
CES 2013
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaiPet profiljaManiac profilja