Steve Papoutsis szerint PC-n is kiváló lesz a Dead Space 3

2013. január 29.
3.9491
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Bizonyára emlékeztek rá még néhányan, amikor kitudódott, hogy a Visceral Games csak egyszerű konzolportként kívánja majd megjelentetni a Dead Space 3 PC-s átiratait.

A kijelentés nagy port - értitek, port - kavart a játékosok között, de Steve Papoutsis producer szerint azért annyira nem vészes a helyzet, sőt, elmondása alapján semmiben sem fognak hiányt szenvedni a PC-s játékosok sem, ezek a változatok ugyanis éppen olyan bánásmódban részesültek, mint a konzolosok.

Steve szerint a PC egy rendkívül összetett platform, ami igencsak különbözik a játékgépektől, a fejlesztőknek pedig arra kell törekedniük, hogy a legtöbb konfiguráción ugyanolyan élményben legyen részük a rajongóknak, így badarság lenne azt állítani, hogy a PC-s változatokkal kevesebbet törődtek volna.

Ezt nem is állította senki, csupán azt, hogy a Dead Space 3 számítógépes változatai egyszerű konzolportok lesznek, ami nem feltétlenül rossz, de kifejezetten jót sem jelent.
Dead Space 3 PC-s átiratait.'>
4 hozzászólás

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 15 napja

Ez de hülye duma...

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 15 napja

degáz

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 15 napja

Nem értem minek jönnek ki idióta félinformációkkal ha aztán meg megy a sikamika.wtf smiley

válasz erre

Vendég

12 éve, 1 hónapja és 15 napja

Próbálják menteni a menthetőt...röhögő smiley

válasz erre
Dead Space 3
9.890 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja