Steam Link támogatást kaptak a Samsung okostévéi

2017. július 08.
3.8001
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Majdnem egy éve merült fel elsőként, hogy a Steam mögött álló Valve és a Samsung valamilyen tévés együttműködést tervez, mely tulajdonképpen a Steam egyik fejlesztésének Samsung tévékbe való integrálását takarta.

Nemrég a Samsung bejelentette, hogy sikerült megoldaniuk a fejlesztést és egyelőre ugyan még csak béta formájában, de már tesztelik a szolgáltatást. Lényegében arról van szó, hogy Steam Link streamer appot kaptak a Samsung okostévéi.

Ez lehetővé teszi, az egy hálózaton lévő számítógép és televízió közötti kommunikációt, melynek eredményeképpen a PC-n futtatott játék mindenféle kábelezés nélkül a tévére kerül, legyen az egy szobában, vagy nagyobb távolságra. A béta lehetőséget egyelőre a 2016-os és 2017-es Samsung okostévék kapták meg, a szolgáltatás minősége pedig nagyban függ a számítógép hardverétől és a hálózat gyorsaságától.
5 hozzászólás

totyak

7 éve, 3 hónapja és 19 napja

Nagyon támogatom, amikor olyan fejlesztéseket hoznak, amik csökkentik a kábeldzsungelt a gépem körül. Ezekkel csak az a gond, hogy átlag felhasználónak elérhetetlen. Mibe kerülhet egy ilyen TV? Akkor már sima TV+HDMI kábel, olcsóbb, de nem olyan gusztusos.

válasz erre

WarriorAutobot

7 éve, 3 hónapja és 19 napja

Na ez tök jó dolog lesz ha meg is jelenik nem csak bétában. mosolygó smiley

válasz erre

Direktor

7 éve, 3 hónapja és 19 napja

Nagyon nagy okosság! meglepett smiley Gondolom jó drága lesz egy ilyen tévé.

válasz erre

Tommy

7 éve, 3 hónapja és 19 napja

Na ez egy hatalmas királyság! meglepett smiley

válasz erre

Bvektor

7 éve, 3 hónapja és 20 napja

Ez szerintem elég fontos tényező lehet sokaknak. Tekintve, hogy milyen kevés különbség van sok TV között, ez nagyon sok embernek döntőtényező lehet.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljarDAVE profiljaBotyi profilja