Star Wars: The Old Republic: Kezdetét vette a tesztelési szakasz

2010. július 10.
2.2491
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A mai napon már hírt adtunk egy béta teszt beindulásáról, és most "kénytelenek" vagyunk leszállítani a másik erősen hasonló sztorit is.

A Square Enix által kalapált Final Fantasy XIV szűk körű piszkálgatása éppen ma vette kezdetét, és ezt követi némi csúszással az MMORPG-k piacán nagy ellenlábasának is tekinthető Star Wars: The Old Republic tesztsorozata. Érdekesség, hogy a BioWare a következő hónapok során esedékes eseményeket nem béta tesztnek hívja, hanem Game Testingnek, ám a lényege pont ugyanaz, hiszen ebbe is kiválasztott játékosokat vonnak be, akik így már a megjelenés előtt hónapokkal belevethetik magukat a BioWare-féle Star Wars világba.

A Game Testing egy tesztsorozat, ahogy már korábban is megemlítettük, azaz több lépcsőből fog állni. Első körben csak néhány játékost vontak be, akik elé feltételként támasztották, hogy Észak-Amerikában lakjanak, valamint aktív tagok legyenek a BioWare fórumán. Aki a világ más részén él, annak sem kell csüggedni, ugyanis a fejlesztők folyamatosan bővítik mind a meghívottak számát, mind az általuk benépesített földrajzi területeket. Ehhez azonban mindenképpen arra van szükség, hogy legyen regisztrációjuk a fórumon, valamint jelentkezzenek tesztelésre. Ezeket itt lehet leggyorsabban megtenni. A szerencsés kiválasztottakat e-mailben értesítik.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
muki profiljaRemulto profiljaBotyi profiljaGargameth profilja