Star Wars: The Old Republic: Jelentkezz a bétára

2009. szeptember 30.
1.7981
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Talán már megszámolni sem lehetne pontosan, hogy a világ szaksajtóiban hányszor hangzottak el olyan szavak, amelyek a BioWare brigádját éltették, hiszen a srácok amihez hozzányúltak eddig, az majdhogynem arannyá változott.

Semmit, és szinte valóban semmit nem tudnak elrontani, ők a nagybetűs szerepjátékgyárosok, akiknek olyannyira komolyan megindult a szekerük, hogy a Dragon Age: Origins és a Mass Effect 2 mellett még a Star Wars: The Old Republic MMO programozására is marad idejük.

Ez a kijelentés pedig olyannyira megállja a helyét, hogy a tegnapi nap folyamán már a reggeli órákban felkapta a fejét egy pletyka, miszerint az illetékesek béta tesztet fognak hirdetni játékukhoz, méghozzá az elkövetkezendő napokban. A pletyka akkor még elég hihetetlennek tűnt, hiszen bizonyíték gyanánt csak néhány izgatott rajongó szavát tudtuk felhozni, akik néhány percig a játék hivatalos honlapjának kezdőoldalán látták a felhívást. Mondani nyilván bármit lehet, de azt mi sem hittük volna, hogy a pletykásoknak valóban igazuk lesz.

Márpedig a tegnap esti órákban hivatalossá lett, a BioWare meghirdette a Star Wars: The Old Republic béta tesztjét, amelyre elméletileg már tegnap este óta lehet jelentkezni. Az "elméletileg" szó használata pedig nem véletlen, hiszen a hivatalos honlap az információ kikerülése után teljesen meghalt, majd egyes források szerint egész éjjel akadozott, így csak szépen fokozatosan tud haladni a regisztráció.

A tényen azonban ez mit sem változtat, ha szeretnél bekerülni a játék béta tesztjére, akkor most itt áll előtted a nagy lehetőség, ha az alábbi linkre kattintasz, és elolvasod az instrukciókat, valamint a feltételeket, máris indulhat a kérvény benyújtása. Ha esetleg nem jönne be a honlap, várj türelemmel, hiszen a reggeli órákban is komoly fennakadások voltak még a béta regisztrációval.

Star Wars: The Old Republic hivatalos honlap
1 hozzászólás

Tardief88

11 éve, 5 hónapja és 4 napja

Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem nem nagyon jött be a játék meglepett smiley Nemrégiben próbáltam

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja