Napjaink egyik legünnepeltebb szerepjáték-fejlesztőstúdiójának első többjátékos mókázásra kihegyezett projektjét a cég austini irodájában kalapálják, az edmontoni központ csak támogató feladatokat lát el. A frissen közszemlére tett videó valószínűleg az első helyszínen ügyködő munkatársak szorgosságának eredménye, amellyel mutatni kívánják mind a közönségnek, mind a kiadónak, hogy ők milyen rendesen dolgoznak.
A mozgóképet a developer diary-k, azaz fejlesztői naplók halmazába sorolhatjuk, senkit se tévesszen meg, hogy a BioWare-nél ezeket developer dispatchnek hívják. Az 5,5 perces anyagban megismerkedhetünk a játékon munkálkodó nénik és bácsik egy kisebb csoportjával, akik az alkotásban fellelhető, meglátogatható és átharcolható bolygókról ejtenek néhány szót. Természetesen nem mutatják be az összes planétát, hanem csak azokat, amelyek eddig nagyjából elkészültek, és már felfedték őket az érdeklődők előtt. Szám szerint négy helyszínnel (Tython, Korriban, Hutta és Ord Mantell), ezek jellegzetességeivel, tájaival ismerkedhetünk meg. Az ígéretek szerint az "összes világ hihetetlenül egyedi lesz, mindegyiken olyan ellenségekkel harcolhatunk, akikkel máshol nem is találkozhatunk, és olyan dolgokat láthatunk, amilyeneket sehol máshol".
#tv#