Star Trek Online: Megérkezett az első méretesebb update

2010. március 28.
1.9761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Dru profilja, adatai
Dru
A Cryptic Studios gyöngyszeme hiába jelent már meg közel 2 hónapja, azóta is folyamatos beszédtémát szolgáltat.

Természetesen nem csak a rajongók között bukkan fel rendszeresen a neve, hanem a Hírblock hasábjain is, köszönhetően a fejlesztők elszántságának, az új tartalmak folyamatos generálásának. Egy MMORPG esetében fontos tényező az újdonság varázsa, és a Cryptic - tapasztalt veteránhoz illően - ezzel alaposan tisztában is van, hiszen a stúdió munkatársai többször is megígérték, hogy nem hagyják el a programjukat, gyakoriak lesznek hozzá a frissítések. Az elmúlt hetekben többször is írtunk ezekről a tervekről, amelyek nagy részét csak a jövő hozza el.

Az első fecskék azonban már a boncasztalra kerültek, hiszen 1-2 aprósággal már korábban felvértezték a produktumot, ám az első nagyobb volumenű update megérkezéséig egészen mostanáig kellett várni. Szerencsére ez a várakozás nem volt gyötrelmes, hiszen a galaxis hatalmas, és két hónap alatt nem lehet könnyen bejárni az összes zegét és zugát. A frissítés saját nevet is kapott, Season One: Common Groundként hivatkoznak rá a jól értesültek. A feature-listája nem is hangzik olyan rosszul, hiszen van itt új PvP térkép, új ruhák, kinézetek, új Klingon-hajó, küldetések, szkillek és ráadásként még a saját Klingon-űrjárművünket is megszerkeszthetjük. Mindez nem kerül egy fillérünkbe sem, ám ha mindenképpen pénzt kívánunk költeni, akkor érdemes körülnéznünk a beépített C-Store-ban, ahol számos friss portékára bukkanhatunk.
2 hozzászólás

Vendég

15 éve, 3 hónapja és 1 napja

ja bezony:És már a leiratkozással is bibik vannak.(Leiratkozol és mégis jön a charge a bankszámlára)
Sto .: 49,99 $
Subscribe : 14,99 $

UNINSTALL.... PRICELESS - Mastercardmeglepődött smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 3 hónapja és 1 napja

Ez avilág egyik legtutibb FRAUD-ja az utóbbu udőkben,
hatalmas igéretek,amikről később rendre bebizonyítja a
Cryptic- hogy Hazugság. A valós subscriber-szám
már visszaesett 40000 alá. És én legalább tapasztalatból írtam,nem pénzért kedveskedtem a Crypticnek... Hö nyelvnyújtó smiley

válasz erre
Star Trek Online
10.990 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja