Starcraft II: Miden idők legjobb Blizzard játéka?

2008. március 03.
3.0121
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
Nem fukarkodnak az öndícsérettel a Blizzard-nál a Stracraft második részét illetően.

A cég ismert fejlesztője, Chris Metzen nemes egyszerűséggel úgy minősítette az új Starcraft-ot, mint a legjobb játékot, mely valaha kikerült a Blizzard műhelyéből. Erre mondhatnánk, hogy igen, a nagyrabecsült Blizzard Entertainment munkatársai megtehetik, hogy ilyen, és ehhez hasonló nyilatkozatokat tegyenek, hiszen a mércét saját maguknak állították fel olyan márkanevekkel, mint például a Diablo, vagy a Warcraft.

Feels like the best work we have ever done... Vagyis a legjobban sikerült munkánk. Mondja Chris Metzen a Starcraft második részével kapcsolatban. Aztán némileg keserű szájízzel azt is hozzátette, hogy a Blizzard neve nem egyenlő a World of Warcraft-al, noha sokan nem látnak túl azon. Az új Starcraft-nak minden esélye megvan arra, hogy ezt bebizonyítsa a zöldfülű PC-seknek is, akiknek talán fogalmuk sincs arról, hogy mit jelentett a Blizzard logo a 90-es években.

Ez talán azzal is magyarázható, hogy a többi nagy kiadótól eltérően Blizzard-ék igen ritkán jelentkeznek bármivel is, viszont ha valamivel előrukkolnak... Az menetrend szerint feje tetejére állítja a PC-s játékok világát. Jó esélye van a Starcraft-nak is eme megtisztelő szerepre. Az első rész megjelnése óta eltelt tíz esztendő már a Blizzard mércéjével mérve is (nem szokásuk kapkodni) hihetetlenül hosszú idő, viszont ha kárpótlásként valóban annyira ütős lesz a játék, mint ahogyan Metzen szavai sejtetni engedik, akkor azt hiszem bőven ki leszünk engesztelve, és nem éri majd szó a ház elejét a hosszúra nyúlt várakozás miatt. A hivatalos megjelenésről viszont még mindig nincs hír...

Kapcsolódó:

Láthatáron - Starcraft II
Starcraft online?
nincs még hozzászólás

legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

Monyo profiljagery1113 profilja