StarCraft II: Hivatalos rendszerkövetelmények

Szerző:
Maniac

2010.01.30. 08:37 | Kategória: Hírblock | Platform: PC

1046 olvasás | 0 hozzászólás

címkék: starcraft, hivatalos, rendszerkövetelmények

StarCraft II: Hivatalos rendszerkövetelmények

StarCraft II: Hivatalos rendszerkövetelmények - 1

Kétség kívül felgyorsult az élet a StarCraft II körül, amely az idei esztendő egyik legjobban várt stratégiája lesz. A pörgést annak köszönhetjük, hogy két nap alatt, éppen ennyi újdonsággal lettünk gazdagabbak az alkotással kapcsolatban, így míg tegnap az illetékesek a Mac-es és a PC-s verzió egy lemezen való megjelentetéséről beszéltek számunkra, addig a mai napon a hivatalos rendszerkövetelményeket nyújtották át nekünk, hogy minden egyes fanatikus, már idő előtt el tudja dönteni, vajon a játék futni fog-e a gépén, avagy sem.



Mielőtt rátérnénk a gépigényre, fontos, hogy emlékezzünk egy néhány hónappal ezelőtt napvilágra került hírre, amelyben a Blizzard úgy nyilatkozott, hogy számukra fontos az, hogy jól optimalizált játékokat adjanak ki, ugyanis ez már sok esetben fél sikert jelent. Nos, a szavak mögött nem csak üresség volt, hiszen 1,3 Ghz-es processzorral, 512 MB RAM-szükséglettel, illetve 32 MB V-RAM-éhséggel nem mostanában érkezett AAA kategóriás cím. A StarCraft II azonban hivatalos információink szerint ilyen lesz. Íme a minimum és az ajánlott gépigény, feltehetően senki sem emiatt fog gépet újítani, és ez jó.

StarCraft II minimum rendszerkövetelmények:

Operációs rendszer: Windows XP / XP64 (Service Pack 3), Windows Vista / Vista64 (Service Pack 1), Windows 7 Home Premium
Processzor: Intel Pentium IV 1.3GHz / AMD XP 1500+
Memória: (Windows XP) 512 MB, (Windows Vista) 1 GB, (Windows 7) 1 GB
Grafikus kártya: 32 MB V-RAM-mal rendelkező 3D videó kártyák (ATI Radeon 7200 vagy hasonló NVIDIA GeForce vagy jobb)
DirectX verzió: DirectX9.0c
HDD: 15 GB szabad hely a merevlemezen

StarCraft II ajánlott rendszerkövetelmények:

Processzor: Intel Pentium D / AMD 64 X2
Memória: (Windows XP) 1GB, (Windows Vista) 2 GB, (Windows 7) 2 GB
Grafikus kártya: 128 MB V-RAM-mal rendelkező 3D videó kártyák (ATI Radeon X1600 vagy NVIDIA GeForce 7600 GT vagy jobb)
Kedvencek közé

Oszd meg: Oszd meg iwien Add a propeller.hu oldalhoz Add a startlaphoz Add a blogterhez Add az urlguru.hu oldalhoz Add a linkter.hu oldalhoz Add a technorati.com oldalhoz Add a del.icio.us oldalhoz bookmark Add a stumbleupon.com oldalhoz Add a facebookhoz Add a bookmarks.yahoo.com oldalhoz Add a www.google.com oldalhoz Add a propeller.com oldalhoz Add a linkedin.com oldalhoz Oszd meg twitteren

Kapcsolódó cikkek

StarCraft II: A Heart of the Swarm olyan epikus lesz, mint a Wings of LibertyStarCraft II: A Heart of the Swarm olyan epikus l...
A StarCraft II első epizódja végre-valahára a boltok polcaira került a keddi nap folyamá...

Lego StarCraft videóLego StarCraft videó
A StarCraft 2: Wings of Liberty megjelenése alkalmából a Kooberz Studios közzétett egy vi...

Starcraft 2 launch party - képes beszámolóStarcraft 2 launch party - képes beszámoló
2010. július 27. 00:00 - Magyarországon is megvásárolható hivatalosan a milliók által 1...

StarCraft II: Hét milliós eladás és 350 milliós bevétel még ebben az évbenStarCraft II: Hét milliós eladás és 350 milli...
A Janco Partners elemzője, avagy Mike Hickey néhány komoly adatot kielemezve, valamint a pi...

Starcraft 2 Midnight Opening a Saturn Budában!Starcraft 2 Midnight Opening a Saturn Budában!
2 év nagyon hosszú idő, főként akkor, ha olyan legendás játék folytatására várunk, ...

StarCraft II: 100 milliós büdzséStarCraft II: 100 milliós büdzsé
Milliók álma válik valóra 10 nap múlva, július 27-én, amikor a StaCraft II: Wings of Li...

Szólj hozzá te is!


                           
#0 | Game Channel | ma, 02:22

[Ehhez a cikkhez még nem szólt hozzá senki. Legyél Te az első!]

Üzenőfal

Csak regisztrálnod kell és már írhatsz is!
Regisztrálok
Legfrissebb blogok

Hazaért a táborozóHazaért a táborozó
21:56 | szita2 | Ma délután értem haza Kaposvárról a Lovastáborból hétfőn 8:00kor indultunk a s...

Alien 3 (Genesis)Alien 3 (Genesis)
22:04 | Dorcika | A mai világban sajnos már nem túl elterjedtek a 2D-s játékok, vannak, akik nem em...

Számör 2010 - fényképes beszámolóSzámör 2010 - fényk...
00:39 | valko2 | Nem mondhatnám hogy unalmasan telt eddig a nyaram, szüleim minden hétre kitaláltak ...

Fórum

Az utolsó 3 hozzászólás:

Protozoli profiljaProtozoli: Az utolsó léghajlító | ma, 02:11
Huh, nemtudom, merjek-e belevágni. 1 próbát megér...

Vendég profiljaVendég: Hazaért a táborozó | tegnap, 23:00
jó lehetett  

valko2 profiljavalko2: Alien 3 (Genesis) | tegnap, 22:03
Doorcii. Ezek a k.csg alienek olyanrohadtgyorsan jön...

Klikk ide az utolsó 20 hozzászóláshoz!

Szavazás

Melyik mozgásérzékelős kontroller fog nagyobbat robbantani?

 Microsoft Natal
 Sony Move
 Egyik sem egy nagy valami
 Nem érdekel, marad a pc

Összes szavazat1000

Összes hozzászólás51

Háttérképek

Válogass a többezer minőségi háttérkép közül, és töltsd le asztalodra, amelyik tetszik!

Több háttérkép>>

Képeslapok

Küldj egyedi képeslapot a hatalmas választékból, és lepj meg mindenkit!

Több képeslap>>

Gamer közösségünkben jelenleg 22 266 fiú és 7 690 lány tag van.
Klikk ide, nézz körül!
Vanquish: Megérkezett az első gameplay videó - videó lejátszása Vanquish: Megérkezett az első gameplay videó
2010.06.07. 10:29
Megnézem a videót!
Command And Conquer: Red Alert 3 gameplay videó érkezett - videó lejátszása Command And Conquer: Red Alert 3 gameplay vide...
2008.08.14. 17:23
Megnézem a videót!
Mile Of Cry: Újabb horrorkaland a láthatáron - videó lejátszása Mile Of Cry: Újabb horrorkaland a láthatáron
2009.06.29. 17:42
Megnézem a videót!
SEGA Vision: Újabb hardver a bukott királytól? - videó lejátszása SEGA Vision: Újabb hardver a bukott királytól?
2008.10.05. 13:10
Megnézem a videót!