StarCraft II: Elrajtolt a béta!

2010. február 18.
1.9491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Végre valahára elindult az, amire már évek óta várunk, amiről már hosszú hónapok óta mennek a találgatások, és ami még soha nem volt olyan biztos, mint az utóbbi néhány napban.

Elrajtolt ugyanis a StarCraft II zárt bétája, amelyet a Blizzard egy hivatalos közleményben osztott meg a nagyvilággal. Ha korábban már jelentkeztél a tesztre, akkor már feltehetően ott figyel a postafiókodban a bétára invitáló levél és kulcs, tehát indulhat is a Battle.net, illetve az 1,6 GB méretű program letöltése.

A jó hír önmagában is könnyfakasztó, ám a Blizzard nem elégedett meg ennyivel, hiszen napvilágra hozta a játék valódi rendszerkövetelményeit. Aki úgy emlékszik, hogy a múltban már volt egy hivatalosnak ítélt StarCraft II gépigény, az nem téved, ám, mint utólag kiderült, sajnos hamis információk voltak, így aki szeretne belekezdeni a bétába, az legyen olyan szíves, hogy az alábbi specifikációkat vegye figyelembe. Szerencsére óriási gépigényről most sem beszélhetünk, tehát a kijelentés, miszerint a Blizzard emberei tudnak programozni, továbbra is érvényes. Azonban ne húzzuk tovább a szót, fussuk át a gépigényt, majd irány bétázni!

StarCraft II rendszerkövetelmények:

Operációs rendszer: Windows XP SP3 / Windows Vista SP1 / Windows 7
Processzor: 2.2 Ghz Pentium IV vagy hasonló AMD Athlon CPU
Memória: 1 GB RAM / 1.5 GB Vista és Windows 7 alatt
Grafikus kártya: 128 MB V-RAM, NVidia GeForce 6600 GT / ATI Radeon 9800 PRO
Minimum felbontás: 1024×768
HDD: 4 GB szabad hely a merevlemezen (kizárólag a bétára érvényes)
Szélessávú internetkapcsolat
1 hozzászólás

Shade

15 éve, 4 hónapja és 21 napja

"NVidia GeForce 6600 GT"?? Ez biztos csak a minimum rendszerkövetelmény lehet.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja