S.T.A.L.K.E.R.: Call of Pripyat: A németek is előbb kapják meg

2009. szeptember 29.
3.4211
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Úgy látszik a S.T.A.L.K.E.R.

legújabb epizódja esetében az angol játékosokra rájár a rúd, hiszen azt már eddig is tudtuk, hogy a játék orosz verziói érkeznek csak az elkövetkezendő hetekben, azt azonban nem sejtettük, hogy a 2010 első felére csúsztatott angol verziókat más nyelvi változatok megelőzhetik. Pedig pontosan ez történt, hiszen a játékot kiadó bitComposer frissítette honlapját, azon belül is a S.T.A.L.K.E.R.: Call of Pripyat adatlapját, ahol tisztán kivehető, hogy ebben az esztendőben a német nyelvterületeken élők még megkapják a saját nyelvükhöz igazított új S.T.A.L.K.E.R. epizódot.

Hogy pontosítsunk az elhangzottakon, az idei esztendő november havában történne a megjelenés, méghozzá Németországban, Ausztriában és Svájcban, míg az Amerikára és Európa más, angol nyelvű régiójára továbbra is a 2010 első negyedéve érvényes. Az információnak nyilván roppantul örülnek azok, akik beszélik a csodálatos német nyelvet, akik pedig az angol verzióra vártak, netán a magyarra (egyelőre semmilyen információnk nincs utóbbi készültéről) azok egyelőre keressenek maguknak más elfoglaltságot.

A témához kapcsolódik továbbá, hogy a ClanBase és a Tech Olive értesülései szerint is a játék orosz verzióinak nem sikerült komoly rajtot venniük, hiszen az alkotás valamiért csak és kizárólag Windows 7-es operációs rendszereken volt hajlandó elindulni, amely jelenleg még nem egy túl népszerű rendszer, pláne nem a játékosok körében. Ha igazak is a hírek, nekünk nem kell aggódnunk, hiszen a csúszás miatt a mi verzióink remélhetőleg már több hibajavításon is át fognak esni, ami csak és kizárólag előnyünkre válhat.
2 hozzászólás

Vendég

15 éve, 7 hónapja és 3 napja

ez nemigaz hogy nem megy mert nekem megy a vistámon melleselg sokkal jobban mint a korábbi részekröhögő smiley és orosz nyelvel különben is 100*élvezetesebb jobban bele tudja magát élni az ember:röhögő smiley

válasz erre

Vendég

15 éve, 8 hónapja és 17 napja

A játék orosz verziója megy Windows XP Pro SP3 alatt is... menő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaKisember001 profilja