Square-Enix: Több játék is érkezik a jövőben

2010. február 04.
1.7981
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Yoyo profilja, adatai
Yoyo
A Square-Enix nem viccel, ha játékokról van szó; legújabb üdvöskéjük, a Final Fantasy XIII még meg se jelent Japánon kívül, de máris azzal rukkolt elő a cég, hogy több játékon is dolgoznak jelenleg.

A Famitsu legújabb számában közölték, hogy öt, eddig nem bejelentett cím érkezik a jövőben a Square-Enix gondozásában. Ebből kettő fejlesztés valószínűleg még idén a boltokba kerülhet, bár azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ezt az egész világra, vagy csak Japánra értették-e. A Japán magazin hasábjain további érdekességeket is közölt a cég.

A Square-Enix ugyanis a Famitsun keresztül közölte, hogy nyáron nagy bejelentés várható a Dragons Questel kapcsolatban. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy arról a Wii-re tervezett DQ X-ről van-e szó, amelyről már ősidők óta nem hallani semmit, vagy egy teljesen új projektről nyilatkoznak majd a nyári szezonban. Az öt rejtélyes címmel kapcsolatban se árultak el semmit, de nekünk van egy olyan sejtésünk, hogy a Final Fantasy név is szerepel közöttük. Amint kiderül valami a fejlesztések mibenlétéről, akkor azonnal tájékoztatunk titeket. Feltéve, ha el tudunk majd szakadni a Final Fantasy XIII-tól...
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja