Split Second: A Hyper Car Pack nevet kapta az első DLC

2010. május 10.
2.0241
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
Lassan, de annál biztosabban végre beindulni látszik a májusi nagy játékdömping.

Rengeteg kiváló alkotás érkezik ebben a hónapban, és ahhoz egy fikarcnyi kétség sem fér, hogy a legnagyobb harcot a Blur, illetve a Split/Second fogják megvívni, hiszen szinte ugyanazon időpontban kerülnek a boltokba, és kísértetiesen hasonló koncepciót birtokolnak. Bárhogy is legyen, a többség valószínűleg már eldöntötte, hogy melyik mellett teszi le a voksát, sőt, esetleg már elő is rendelte saját példányát. Az előrendeléseket pedig mi is szeretjük, és nem csak azért, mert általában sok-sok extrát kapunk vele, hanem mert idő előtt leleplez egyes extra tartalmakat.

Így derült fény a Split/Second első DLC csomagjára, amely végre nevet is kapott, méghozzá a Hyper Car Pack-ot. Ezt a nem elhanyagolható információt a Play.com webáruház előrendelési részlegéről szereztük, tehát hivatalosnak tekinthető, sőt, már tartalmáról is tudunk nyilatkozni nektek, lévén a bolt illetékesei azt is kiírták számunkra. Ennek hála megtudtuk, hogy a csomagocska három nagyon brutális négykerekűt tartalmaz majd, amelyekkel könnyedén mi lehetünk a versenypályák királyai. Sajnos arról nem érkezek pontos részletek, hogy a csomag kereskedelmi forgalomban mikor, milyen áron és mely platformokra érkezik, de a Play.com-ról előrendelők biztosan kapnak egyet a PlayStation 3-as példányok mellé, természetesen ingyen.
1 hozzászólás

Shade

15 éve, 1 hónapja és 24 napja

Mi? DLC? Máris, aztsem tudtam, hogy megjelent! meglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja