Splinter Cell Conviction: Felejtős a multiplatformosítása

2009. június 19.
1.6651
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A UbiSoft szükségét érezte megerősíteni, hogy a Splinter Cell Conviction sokak véleménye és várakozása ellenére bizony Xbox 360 exkluzív játék marad.

Nem érkezik PlayStation 3-as átirat, sem egyéb konzolos konverzió, emögött nyilvánosságra hozott döntések állnak. Elsősorban arra hivatkoznak a franciák, hogy a franchise mindig is Xbox centrikus volt, az első rész eredetileg a Microsoft konzoljára jelent meg és ezzel a címmel tudták igazán megvillantani a gép valódi tudását.

A második döntés sem áll messze ettől, az urak elárulták, hogy a fejlesztési folyamatokba sem szerettek volna behozni más konzol gépezetet, mert a két egymástól merőben eltérő architektúrára való optimalizálás csak nem kívánt kompromisszumokhoz vezetett volna. Az egyplatformos megjelenés viszont lehetőséget biztosított számukra, hogy a maximumot hozzák ki az elhalasztott címből. Az E3-as demonstráció közben többeknek állt el a szava, Sam új oldaláról mutatkozott be a közönség előtt. Srácok, ha az újabb Splinter Cell-re fáj a fogatok, be kell "ugranotok" a Microsoft szekerébe. Nosza, akkor "Jump In", ahogy a redmondiak buzdítanak.
Splinter Cell Conviction sokak véleménye és várakozása ellenére bizony Xbox 360 exkluzív játék marad.'>
2 hozzászólás

FutuRetrO

16 éve, 1 hónapja és 13 napja

Lac írta:
Pc-re se hozzák ki? Csak mert eddig tudtommal úgy volt. Mindenesetre eddig nem fáj a szívem emiatt, a játék negyedik része olyan mértékben csalódás volt a számomra, hogy valahogy nem könnyezek bele, ha nem próbálhatom ki az új részt.
PC-re elvileg lesz.

válasz erre

Lac

16 éve, 1 hónapja és 13 napja

Pc-re se hozzák ki? Csak mert eddig tudtommal úgy volt. Mindenesetre eddig nem fáj a szívem emiatt, a játék negyedik része olyan mértékben csalódás volt a számomra, hogy valahogy nem könnyezek bele, ha nem próbálhatom ki az új részt.

válasz erre
Splinter Cell Conviction
11.900 Ft-tól
kövesd a játékot!
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja