Spamszűrő technológia a Microsoft minden e-mail platformján

2003. november 21.
3.5801
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Hírblock profilja, adatai
Hírblock
A Microsoft a Comdex Las Vegas 2003 kiállításon bejelentette, hogy a mindegyik e-mail platformján bevezeti a SmartScreen nevű spamszűrő technológiát.

A SmartScreen technológia első változatai már megjelentek az Outlook 2003-ban, illetve az MSN 8 és a Hotmail levelezőszolgáltatásban, és rövidesen elérhető lesz az Exchange Server 2003 új bővítményeként is, Microsoft Exchange Intelligent Message Filter (intelligens üzenetszűrő) néven.

A SmartScreen technológia a legkorszerűbb spamszűrési eljárásokból épül fel, ezekkel egészíti ki a különböző termékeket és eszközöket, segítséget nyújtva a vállalati és egyéni e-mail felhasználóknak ahhoz, hogy megvédjék magukat a spamáradattól. Spamnek általában a kéretlenül küldött, nemkívánatos leveleket szokták nevezni, ezt a definíciót a Microsoft úgy finomította, hogy a fogalom alatt a kéretlenül küldött "ömlesztett", illetve a kéretlenül küldött, hirdetéseket tartalmazó leveleket érti. Az új, szabadalmaztatott technológia a gépi tanulás módszerén alapul: a levelezőprogram felhasználója dönti el, hogy egy levél spamnek minősül-e. Ez a döntés egy visszacsatolási körön keresztül visszajut a szűrőhöz, amely így megtanulja, hogy milyen jellemzők után kutasson. Több százezer Hotmail-előfizető vállalkozott rá, hogy több millió levélről eldöntse, valódi üzenetnek vagy spamnek tekinti-e azokat. Ennek eredményeképpen több mint 500 000 olyan jellemzőt sikerült azonosítani, amelynek alapján a SmartScreen technológia vizsgálja a leveleket. Az Exchange intelligens üzenetszűrője révén az Exchange 2003-at használó vállalatok az említett jellemzők szerint lepontozhatják a bejövő leveleket, és a pontszám alapján még az előtt kiszűrhetik a spamet, hogy elérné a felhasználó postaládáját.

Becslések szerint a napjainkban küldött elektronikus levelek több mint fele spam. Ez egyrészről súlyosan túlterheli a hálózatokat, másrészről világszerte rengeteg időt, pénzt és erőforrást von el a magánszemélyek és a vállalkozások hasznos tevékenységétől. A spam mélyen kihat az elektronikus levelezés használatára, amint az kitűnik a Pew Internet & American Life nemrégiben közzétett vizsgálatából. E szerint az e-mailt használók 52 százaléka jelezte, hogy a spam csökkentette az általánosságban az e-mailbe vetett bizalmát, 25 százalékuk pedig arról számolt be, hogy a spam egyre növekvő tömege miatt összességében kevesebbet leveleznek a számítógépükről. A spammerek gyakran a kevésbé hozzáértő e-mail felhasználók védtelenségét használják ki, köztük a gyerekekét. Ez pedig valódi veszélyt jelent a magánélet szentségére és a személyes biztonságra nézve.

A Microsoft az elektronikus levelezés védettségét, biztonságosságát, "higiéniáját" és hatékonyságát célzó átfogó erőfeszítése részeként hamarosan egy új, kiszolgálóoldali spamellenes szolgáltatást tesz elérhetővé az Exchange 2003 felhasználói számára, amely szintén a SmartScreen technológián alapul. Az Exchange intelligens üzenetszűrő heurisztikus módszerekkel elemzi a bejövő leveleket, és megállapítja róluk, hogy levélszemétnek minősíthetők-e. A szűrő intelligens, az idő múltával alkalmazkodik a helyzethez, így egyre jobban útját tudja állni a nemkívánatos leveleknek, és egyre kevesebbszer dönt tévesen. Ha a kiszolgálón fut az intelligens üzenetszűrő, a kéretlen levelek javarésze még az előtt elcsíphető, hogy eljutna a felhasználók postaládájába. Az intelligens üzenetszűrő csak az Exchange 2003 változatán működik, így az Exchange Server felügyeleti eszközeinek egységes kezelőfelületéről vezérelhető. Az Exchange intelligens üzenetszűrő 2003 első felében lesz elérhető a Microsoft ügyfelei közül azoknak, akik frissítési garanciával kiegészített licencet vásároltak az Exchange 2003-ra.

Ezek az új e-mail védelmi és szűrési lehetőségek az Exchange Server 2003 és az Outlook 2003 legújabb biztonsági elemeire épülnek, amelyek segítségével az átjáró és az ügyfélprogram szintjén egyaránt útját lehet állni a kártékony tartalomnak és a kéretlen leveleknek. A biztonságosnak tekintett és a tiltott feladók listája, a tartományimitálás, illetve az Exchange 2003 szerves részét alkotó különböző más spamgátló és -szűrő eljárások segítségével a rendszergazdák a hálózat jó működőképességének megőrzésére fordíthatják figyelmüket, hozzájárulva ezzel a végfelhasználók termelékenységének fokozásához.

Az Exchange 2003 szerkezeti kialakításánál a külső termékekkel való jobb integráció is fő szempont volt. Az átdolgozott víruskereső API (a VSAPI 2.5) és a levél kéretlenségének valószínűségét (spam confidence level, SCL) jellemző tulajdonságot kezelő spamellenes eszköz révén integráltabb és eredményesebb megoldások készíthetők.

A Microsoft a jövőben is jelentős összegeket fog áldozni a spamellenes kutatási és fejlesztési tevékenységekre, hogy újszerű technológiai módszerek állhassanak rendelkezésre a spam problémakörének megoldására. Ha a szereplők tágabb körét tekintjük, a Microsoftnak az a meggyőződése, hogy a kéretlen levelek kérdéskörére csak összehangolt erőfeszítéssel található kielégítő válasz. Ebben a korszerű technológián kívül az iparági önszabályozásra, a felhasználók tájékoztatására, a jó törvénykezésre és a törvénysértő spammerek elleni célzott bűnüldözési és igazságszolgáltatási fellépésre is komoly szerep hárul. A vállalat továbbra is kötelességének tartja, hogy a felhasználókkal, partnereivel, az egész iparággal, az állami és a bűnüldözési szervekkel kialakított nemzetközi együttműködés révén hozzájáruljon a spam felszámolásához.

Kapcsolódó linkek:
Microsoft Corporation
2 hozzászólás

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 16 napja

fajna gierka

válasz erre

Vendég

11 éve, 5 hónapja és 16 napja

robot2008@interia.pl

válasz erre
legutóbbi hozzászólások
 

Itt is rontjuk a levegőt

5t3v3nk3 profiljaTuttu13 profiljaWickedSick profiljaMarduk profiljaVis Major profiljaLaci721 profiljagery1113 profiljamarco profilja