Soul Calibur: Képek az XBLA verzióból

2008. május 16.
2.3871
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
Idén két Soul Calibur epizóddal is gazdagodnak az Xbox 360 tulajdonosok, hiszen hamarosan befut a vadonatúj negyedik felvonás, ám, mint korábban hírül adtuk, érkezik a Dreamcast-os epizód grafikailag felturbózott változata is, az Xbox LIVE Acade-ra.

A Soul Calibur akkoriban a vizuális csúcsot jelentette, mely mostanra kissé megfakult, de HD-ra feltornászva egy remek letölthető bunyós anyag válhat ismét belőle. Meghoztuk róla a látvány prezentációt.

Sajnos olybá tünik, hogy a tuningolt verzió ugyan nagyobb felbontást kapott, azonban megtartotta eredeti, 4:3-as formátumát, ez egy kozmatikai hiba, örültünk volna, ha a mai trendekhez és szabványokhoz igazodva szélesvásznú verziót vehetünk kézhez, sebaj. Pontos megjelenésről még mindig nem tudunk, az árszabása szintén nem ismert számunkra, de mivel nyárra ígérték korábban érkezését, lassan időszerű volna informálni minket ezen részletekről.

Mit várhatnak tehát azok, akik úgy döntenek, hogy leszipkázzák majd a klasszikust? Feljavított grafikát, vagonnyi megnyitható karaktert, kellemes grafikát, élvezetes játékmenetet, mindezt sajnos online multi nélkül. Amennyiben a Namco Bandai nem gondolta meg magát, a korábbi értesüléseink szerint a Soul Calibur-ben nem lesz online multiplayer. A 4:3-as képformátum sem javít az összképen, mindazonáltal úgy gondolom, hogy remek vételnek számít majd. Így fest a Dreamcast klasszikus a ráncfelvarrás után.

Korábbi kapcsolódó hírünk: Soul Calibur: A Dreamcast gyöngyszeme érkezik az Xbox LIVE-ra


Soul Calibur: Képek az XBLA verzióból - 2. kép


Soul Calibur: Képek az XBLA verzióból - 3. kép


Soul Calibur: Képek az XBLA verzióból - 4. kép


Soul Calibur: Képek az XBLA verzióból - 5. kép


Soul Calibur: Képek az XBLA verzióból - 6. kép


Soul Calibur: Képek az XBLA verzióból - 7. kép


Soul Calibur: Képek az XBLA verzióból - 8. kép


Soul Calibur: Képek az XBLA verzióból - 9. kép


Soul Calibur: Képek az XBLA verzióból - 10. kép

1 hozzászólás

Alrian

11 éve, 6 hónapja és 15 napja

szerintem ez a franchise csak egy gagyi Mortal Kombat copy nyelvnyújtó smiley semmi több, csak az a pár "rejtett" karakter a jó benne

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja