Sok külsős G5 modult szeretne az LG

2016. március 20.
4.0891
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
petike737 profilja, adatai
petike737
Az LG idén meglepte a közönséget és talán valamilyen szinten a többi gyártót is, hiszen egy igen merész újítást vezetett be a vállalat szempontjából talán legfontosabb készülékénél az LG G5-nél, mely nem más, mint a moduláris felépítés.

Az új csúcsmobiljuk bemutatásakor is nagyon fontos szerepet szántak a moduloknak, ugyanakkor sokakban merült fel ennek a jövője. A bemutatón ugyanis csak néhány gyári, illetve fél-gyári megoldásról esett szó, melyek bizonyos rétegek számára kínáltak extra előnyöket. A jövőt biztosítva az LG Playground program keretein belül számos új partnert szeretnének maguk mellé állítani, akik "LG Friends" modulokat készítenek.

Koreában és az Egyesült Államokban már szerveztek ilyen céllal konferenciákat, a programba fektetett energiából és pénzből pedig akár arra is gondolhatunk, hogy a következő generáció esetében is fontos szerepet kapnak a modulok, melyek akár a következő felsőkategóriás LG mobilokkal is kompatibilisek lehetnek. Ezzel a lépéssel tényleg több nagy nevet is maguk mellé állíthatnak, akiknek a hírek szerint nem kell a G6-ra várniuk, hiszen még idén jöhet a V10 utódja, szintén moduláris formában.
3 hozzászólás

WarriorAutobot

8 éve, 9 hónapja és 11 napja

Hát... nem sok jövőt látok ebben... valószínűleg csak abban az évben lesz hozzá cucc utána meg tojnak a felhasználó fejére. És minden évben eljátszanák.

válasz erre

kpal

8 éve, 9 hónapja és 11 napja

Ha 1 év után nem lehet fejleszteni a telefont ,akkor kuka az egész .

válasz erre

totyak

8 éve, 9 hónapja és 11 napja

Ennek tényleg csak akkor van jövője, ha van is alternatíva a telefon darabjainak cseréjére.

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja