A játékmenet gyakorlatilag nem nagyon változik, mivel tudjuk korábbról, hogy a Blood Curse nem egy újabb epizód lesz, hanem a PlayStation 2-es első felvonás alaposan újrakevert változata, ennek megfelelően epizódikus tartalmak képében érkeznek majd a vérfagyasztó kalandok, egészen pontosan 12 darab.
Ennek tudatában úgy fest, hogy az alapjáték sem lemezen érkezik majd, ám erről semmilyen információval nem rendelkezünk. A várható megjelenés nincs már olyan messze, hiszen június végén be is nevezhetünk az újabb rettegésre, kizárólag PlayStation 3-on. Arról, hogy az epizódikus tartalmak milyen rendszerességgel érkeznek majd a PlayStation Store-ra, a sony konkrétan nem válaszolt, annyit ígértek, hogy szoros egymásutánban jelennek meg.
Talán két-három hetente? Ez még egyelőre rejtély. Árszabást szintén nem közölt a japán konzolóriás. Közeledvén a megjelenés napjához, egyre több és ami még ennél is fontosabb, egyre jobb minőségű prezentációs anyagok futnak be a Blood Curse-ről, melyekből alant egy galériát is fabrikáltunk számotokra. A grafika nagyon kellemesnek hat, már ha lehet egy ilyen borzalmat, ehhez hasonló szavakkal illetni. Ha még erősen hezitálsz, hogy beszerezd-e a megjelenés után, akkor irány a PlayStation Store és az ingyenes trial verzió. Lessünk bele.