Sims 3 - Megérkeztek az első fecskék

2008. március 20.
3.2001
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Gömi profilja, adatai
Gömi
Nem kacsák, hanem fecskék.

Ugyanis az Electronic Arts a beígértek szerint március 19-én, vagyis a tegnapi nap frissítette a Sims harmadik részét beharangozó weboldalt, vagyis kaptunk néhány képet, némi ismertetőt, és már az is bizonyosnak látszik, hogy PC-re már biztosan megérkeznek Sims-ék harmadszor a következő esztendőben. Szóval ismét lehet sikítozni, ugrándozni, a mega-giga siker Sims újabb felvonása immár látóhatáron belülre került.

Annak idején a Sim City-vel gondtalanul játszva még senki nem gondolta volna, hogy a játék ötletéből merítve készülő Sims milyen ragályos jelenségként fertőzi majd meg a létező összes platformot, minden idők egyik (ha nem a) legnépszerűbb játékprogramjaként. Mielőtt még három számjegyűvé fejlődne a Sims 2 kiegészítők száma, az EA bejelentette a harmadik részt is.


Sims 3 - Megérkeztek az első fecskék - 2. kép

Naná! A Sims licensz még nagyon sokáig boldogít majd minket előreláthatólag, mivel gyaníthatóan semmi esély nincs arra, hogy aláfagyjon a játék iránti lelkesedés. Az új rész legjelentősebb újdonságai (egyébként) a teljesen új grafikai megvalósítás, és az eddigieknél jóval nagyobb mozgástér, vagyis sim-jeink élete ezentúl nem feltétlen korlátozódik majd az otthonra, és ehhez nem kell majd kiegészítők sora sem. További információkért, képekért látogassatok el a játék most beizzított honlapjára, amit magyar nyelven is böngészhettek.
11 hozzászólás

Dante576

17 éve, 2 hónapja és 7 napja

Vendég írta:
dante576 te tood??
lecci
Írj egy pü-t e-mail címeddel és ott leírom!röhögő smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 2 hónapja és 8 napja

dante576 te tood??
lecci

válasz erre

Vendég

17 éve, 2 hónapja és 8 napja

pls vlki mondja meg
meglepődött smileyröhögő smileynyelvnyújtó smiley

válasz erre

Vendég

17 éve, 2 hónapja és 8 napja

hol lehet letolteni,??röhögő smileymeglepődött smiley

válasz erre

Dante576

17 éve, 5 hónapja és 21 napja

Szerintem a Vasmű utat nem a Sim-ekkel lehetne kikövezni hanem azokkal a droidokkal akik mindennap rjta járnaknyelvnyújtó smileyröhögő smileymeglepett smiley

válasz erre

FutuRetrO

17 éve, 5 hónapja és 21 napja

A Szimek nem halnak ki! Azok mostmár mindig lesznek és egyre nehezebb kikerülgetni őket. A Vasmű utat is ki lehetne kövezni velük, annyi van belőlük. Nem, nem és nem. röhögő smiley

válasz erre

Dante576

17 éve, 5 hónapja és 21 napja

Nahát pedig olyan aranyossak mikor kihalnak mosolygó smiley

válasz erre

FutuRetrO

17 éve, 5 hónapja és 21 napja

Persze, vágom, de ország-világ előtt... menő smiley Csak Te tudhatod, hogy fan vagyok, de Neked is hazudtam! röhögő smiley Nem szeretem a Szimeket. nyelvnyújtó smiley

válasz erre

Dante576

17 éve, 5 hónapja és 21 napja

röhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley Tudod ,hogy nem hagyhattam ki kedves barátom és nem akartalak megsérteni!Kannin tomodachi!!!kacsintó smiley

válasz erre

FutuRetrO

17 éve, 5 hónapja és 21 napja

Elmész Te a gyíkba, Kedves Barátom! röhögő smiley Még a feltételezés is sértő! menő smiley

válasz erre

Dante576

17 éve, 5 hónapja és 21 napja

Grafikailag nem lesz rossz! Tomodachi tuti nyomod vele mi???nyelvnyújtó smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smileyröhögő smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaManiac profilja