Shattered Horizon: Ingyenes hétvége kezdődik

2010. február 18.
1.7481
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A Futuremark Games csapatának első játéka, avagy a Shattered Horizon bizony bukás lett.

Nem nagy, de egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, ennek pedig egy olyan egyszerű oka volt, hogy a fejlesztők foggal-körömmel ragaszkodtak a DirectX 10-hez, illetve ezáltal a Windows Vista operációs rendszerhez, amely nem örvend túl nagy népszerűségnek még a játékosok körében. Pedig a zéró gravitációs környezet egy multiplayer FPS-ben megtestesülve óriási élmény, és bár a fejlesztőknek még mindig letörne a keze, ha egy gyors sebtapasszal DirectX 9 támogatást is tennének a programba, ingyenes hétvégét már tudnak szervezni.

A Moonrise tartalmi bővítmény megérkezésének örömére ugyanis az illetékesek úgy gondolták, hogy a népszerűsítés kedvéért február 18-tól, tehát a mai naptól kezdődően, egészen február 21-ig, azaz vasárnapig, teljesen ingyenesen elérhetővé teszik játékukat az érdeklődők számára. Így aki már régóta szerette volna kipróbálni a Shattered Horizon valóban egyedi játékélményét, és rendelkezik a DirectX 10 technológiára felkészített számítógéppel, az indulhat is a Steam irányába, ahol ingyenesen letölthető a játék, azonban ne feledjük, csak vasárnapig él az akció, addig tessék kihasználni.
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
Botyi profiljarDAVE profiljamarco profilja