Serious Sam HD: Nem csak konzolos verzió készül

2009. június 25.
2.2211
Advertisement
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A mai, konzolos bejelentés után érkezett egy újabb, a Serious Sam HD nem csak Xbox 360-ra csobban be a nyár végén, hanem az ősz folyamán egy PC-s konverzió is kiszáguld a nehéz terepre.

Az információval a cdv Software Entertainment AG rukkolt elő a délután folyamán, melynek közleményéből kiderült, hogy az első Serious Sam nagy felbontású remake-je letölthető és kiskereskedelmi forgalomba szánt lemezeken is eljut a felhasználókhoz.

Pontos érkezési dátum a később bejelentett PC-s verzió esetében sem ismert, annyi ellenben már leszögezett, hogy a letölthető Xbox 360-as változat után jelenik majd meg, valamikor az ősz folyamán. A személyi számítógépes átirat fejlesztésében szintén részt vállal az eredeti sorozatért is felelős Croteam, plusz begyalogolt a képbe a Devolver Digital is. Egy kis first person shooter szeretetcsomag az ezredforduló környékéről, megújult formában, de az eredetijéhez nagy mértékben hű tartalommal. A játékot információink szerint a Seroius Engine 3-ra fogják felépíteni, amely motort két évvel ezelőtt jelentették be, a sorozat harmadik darabjával azonos időpontban. Immáron képekkel is szolgálhatunk, csússzatok lejjebb.


Serious Sam HD: Nem csak konzolos verzió készül - 2. kép


Serious Sam HD: Nem csak konzolos verzió készül - 3. kép


Serious Sam HD: Nem csak konzolos verzió készül - 4. kép


Serious Sam HD: Nem csak konzolos verzió készül - 5. kép


Serious Sam HD: Nem csak konzolos verzió készül - 6. kép


Serious Sam HD: Nem csak konzolos verzió készül - 7. kép


Régen...

Serious Sam HD: Nem csak konzolos verzió készül - 8. kép


...és most

Serious Sam HD: Nem csak konzolos verzió készül - 9. kép

nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profilja