Sega: Minimálisan csökkenő veszteségek

2009. augusztus 01.
1.6661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
FutuRetrO profilja, adatai
FutuRetrO
A Sega továbbra sem képes komolyabb változtatásokra a financiális helyzetén, az óriási veszteségekből éppen hogy csak sikerült lefaragniuk a mögöttük álló üzleti negyedévben.

A bevételek tizenkilenc százalékos csökkenést mutattak az első etapban, 60.5 milliárd Yent (638.4 millió Dollár) dobtak ki végeredményül a kalkulátorok a nagy, első negyedévi számolgatás után. A veszteségek ennek ellenére csökkentek, bár sajnos továbbra is milliárdos mínuszokat vésnek a könyvelésbe.

A deficit ezúttal 10.3 milliárd Yen volt (108.6 millió Dollár), a tavalyi 10.5 milliárdhoz (110.8 millió Dollár) képest ez valamelyest szerényebb bukás, de a boldoguláshoz édes kevés. Az otthoni játékszoftverek egészen jól szerepeltek, de az összes többi üzletáguk, beleértve az árkádot is, romokban hever. Sega-ék is június harmincadikán zárták az első üzleti negyedévüket, amelyben a Virtua Tennis szerepelt kimondottan remekül, belőle 790,000 darabot értékesítettek csak Amerikában és Európában a június harmadikai premier óta. A The Conduit nem robbantott kasszákat, a High Voltage Software ígéretes fps-e 150,000 példányban fogyott a nagy víz túlsó oldalán és az öreg kontinensen a június huszonharmadikai megjelenése óta. A legtöbb Sega-s játék még így is a Nintendo Wii-re fogyott, íme a hardveres eloszlás... A Sega a vizsgált időszakban egyébként 2.65 millió játékszoftveren adott túl világszerte.

PS3: 310,000
Wii: 550,000
Xbox 360: 200,000
DS: 180,000
PSP: 110,000
PC: 20,000
nincs még hozzászólás

 
legutóbbi hozzászólások
 
XTomiX0029 profiljamarco profilja