Section 8: Hivatalos rendszerkövetelmények

2009. július 28.
1.9761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Maniac profilja, adatai
Maniac
A TimeGate Studios, valamint a SouthPeak Interactive közös gyermeke lesz a Section 8 névre hallgató, elsősorban a multiplayer FPS játékok szerelmeseit megcélzó alkotás, amely egy képzeletbeli jövőt fog a játékosok elé tárni, azon belül is az elkeseredett harcokat, amelyet két frakció vív meg egymás ellen.

Míg egyik célja az, hogy darabjaira robbantsa a Földet, addig a másikaké az, hogy ezt elkerülvén, minden ellenséges csapatot megsemmisítsen, hiszen a Föld az mégiscsak a Föld.

Az előzetes képek és videók alapján úgy látszott, hogy a Section 8 nem éppen a csúnya játékok kategóriájába fog tartozni, a képzeletbeli sci-fi környezet elég realisztikusan köszöntött vissza ránk, aminek következtében biztosan sokan féltek a gépigényétől, amelyről a mai napon lehullt minden lepel, a végeredmény pedig most következik.

Section 8 minimum rendszerkövetelmények:

Operációs rendszer: Windows Vista (Service Pack 1) / XP (Service Pack 3) / Windows 7
Processzor: Intel Pentium 4 3.0 GHz vagy Dual Core processzorok / AMD Athlon 64 3000+
Memória: 1 GB RAM (XP), 2 GB RAM (Vista)
HDD: 6 GB szabad hely a merevlemezen
Grafikus kártya: DirectX 9.0c (Shader Model 3.0) / 256 MB V-RAM / NVIDIA GeForce 7800 széria / ATI X1800 vagy erősebb

Section 8 ajánlott rendszerkövetelmények:

Operációs rendszer: Windows Vista (Service Pack 1) / XP (Service Pack 3) / Windows 7
Processzor: Intel Dual vagy Quad Core 2.4 GHz / AMD Athlon X2 4000+
Memória: 2 GB RAM
HDD: 6 GB szabad hely a merevlemezen
Grafikus kártya: DirectX 9.0c (Shader Model 3.0) / 512 MB V-RAM

A rendszerkövetelmények minimuma elég barátságos, az ajánlott sem támaszt elénk túl nagy falat, bár ha azt vesszük figyelembe, hogy egy többjátékos FPS alkotással van dolgunk, ahol az egyik legnagyobb előnyt egyértelműen az alacsony gépigény adja, már egy kicsit kételyeink vannak afelől, hogy mennyire volt jó ötlet ennyire rosszul beállítani a grafikus motort.

Történjen bármi, hamarosan kiderül, hiszen augusztus 25-én megérkezik a játék a boltok polcaira, méghozzá PC, valamint Xbox 360 platformokra.
1 hozzászólás

Vendég

15 éve, 9 hónapja és 27 napja

bazi jóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóóómeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smileymeglepett smiley

válasz erre
 
legutóbbi hozzászólások
 
marco profiljaBotyi profiljaGargameth profilja